A vásárhelyi védekezés helyett Budapesten haknizott az Orbán-fóbiás Márki-Zay

Megvan annak a diszkrét bája, hogy az ember, aki még egyetlen tettével sem bizonyította, képes lenne akár egy város irányítására, veszi a bátorságot, hogy kinyilatkoztassa: Orbán Viktor alkalmatlan az ország vezetésére. Az MMM elnöke ismét Rákosi Mátyáshoz hasonlította a kormányfőt, és arról is beszélt, a „külföldiek szerint” Magyarország a világ szégyene lett…

A vásárhelyi védekezés irányítása, szervezése helyett országos politikai haknizással múlatja az időt Márki-Zay Péter. A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, önjelölt miniszterelnök-jelöltje kedden – ismét – az ATV budapesti stúdiójában vendégeskedett. A nap híre című műsorban természetesen nem a vásárhelyi intézkedéseiről, terveiről számolt be (mondjuk érthető, annyira rövidke a lista, hogy nem nagyon lett volna miről beszélni), hanem szokásához híven izomból ekézte és gyalázta Orbán Viktort, a kormányt és a Fideszt.

A műsor csúcspontjaként például kinyilatkoztatta – a kormányfőre célozva –, hogy „aki ki meri ma jelenti Magyarországon, hogy május 3-án fog tetőzni ez a járvány, szerintem ő alkalmatlan egy ország vezetésére”. Ehhez rögtön két gyors megjegyzés! Ad 1) Orbán Viktor nem azt mondta, hogy szerinte május 3-án fog tetőzni a koronavírus-járvány, hanem orvosok, egészségügyi, járványügyi szakemberek, virológusok, matematikusok modelljét, tudományos számítását ismertette; ad 2) megvan annak a diszkrét bája, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszak legfajsúlyosabb, a nemzetközi színtéren is mértékadónak számító magyar politikusát, egy negyedik ciklusos miniszterelnököt az ország vezetésére alkalmatlannak minősít egy olyan, lényegében újonc, erősen túlmozgásos, mindenhez IS értő (újmagyarul: „poliészter”) közéleti szereplő, aki ezidáig egyetlen tettével sem tudta bizonyítani, hogy képes és alkalmas lenne egy város irányítására, fejlesztésére, közösségének összefogására (sőt…)!

Sebaj, a média csalfa rivaldafényét imádó Márki-Zay kicsire nem ad, a nagy meg nem számít neki, mindentudó kék mappájával a kezében legott a történelmi vészkorszak rossz emlékű kommunista diktátorához hasonította Orbán Viktort, mondván, „ utoljára Rákosi Mátyás volt az a vezetője az országnak, aki pontosan előre meg tudta mondani, hogy mikor mi fog következni”.

De ha már így belemelegedett a kormány mocskolásába, arról is szólt, hogy szerinte Orbánék gazdaságvédelmi és -élénkítési csomagja – melyről, illetve a magyar gazdaság kilátásairól nemcsak a Nemzetközi Valutaalap, de már az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke is roppant kedvező véleményt, prognózist fogalmazott meg – a környező országok intézkedéseihez képest „túl késő és túl kevés”, azaz elégtelen a munkahelyek védelméhez. Hozzátette, szükségtelennek tartja például az olyan „látványberuházásokat”, mint hogy „a kínaiaknak építsünk vasutat, amiből semmi haszna nincs a magyaroknak”, utalva itt a Belgrád–Budapest-vasútvonalra. Ezek a „szakértő” megjegyzések is különös bukéval bírnak annak tükrében, hogy Márki-Zay Vásárhelyen fittyet hányva a Fidesz-KDNP kezdeményezésére és a helyi vállalkozók ez irányú kérésére nem hajlandó eltörölni a bajba jutott helyi kis- és középvállalkozások idei helyi adóterheit – ennyit a munkahelyek védelméről á la városvezetés… Ami pedig a „szükségtelen látványberuházásokat” illeti, megint csak hiába kapott érdemi javaslatokat, arra sem mutatott nyitottságot, hogy például a városképi jelentőségűnek és turistamágnesnek aligha nevezhető budibüfé beruházásáról (vagy éppen az MZP-imázsépítő városházi lakássajtó sok tízmilliót elnyelő megtámasztásáról) lemondjon annak érdekében, hogy ezeket a költségeket, ezeket a forintokat a védekezésre: a vásárhelyi emberekre, a vásárhelyi vállalkozókra, a vásárhelyi munkavállalókra, az ő egészségükre, az ő gazdasági kilátásaik javítására fordítsa a világjárvány okozta válsághelyzetben.

Természetesen arról is megvolt a véleménye, hogy 19 európai újságban 73 közéleti (balliberális) közéleti személyiség a napokban durván belegyalogolt Magyarországba és Orbán Viktorba, szankciókat követelve az Európai Bizottságtól, azzal a (hamis és hazug) állítással, miszerint a magyarországi koronavírus-törvény alapjaiban veszélyezteti az európai demokráciát, ezért sürgősen fel kellene lépni ellene. Nosza, Márki-Zay vette a bátorságot, és a következő (országgyalázó!) prédikáció szaladt ki belőle: „Aki külföldön jár, az megtapasztalhatta, nagyon sok külföldön dolgozó magyar mesél arról, hogy a kollegái mennyire lesajnálóan nyilatkoznak Magyarországról, hogy tényleg Európa vagy a világ szégyene lettünk…”

A vásárhelyi polgármester szerint tehát az a vélekedés, hogy Magyarország „Európa vagy a világ szégyene” lett. Ehhez nem is nagyon lehet mit hozzáfűzni, önmagáért beszél, ha valaki így gondolkodik országáról, hazájáról.

Az MMM elnöke azonban azt sem hagyta ki, hogy az általa vizionált – és nyilván álmaiban általa is vezetett – úgynevezett „rendszerváltás” szükségességéről értekezzen a fővárosi tévéstúdióban. Azt mondta, az „Orbán Viktor utáni következő, remélhetőleg minél hamarabb sorra kerülő demokratikus jogállami magyar kormány” nem mulaszthatja el az el-szá-mol-ta-tást, szerinte ugyanis a gaz Fidesz sleppje elvette a nemzeti-állami vagyon jelentős részét. Érdekes módon „Bezzegromániát” hozta fel példának, azt állítván, csak akkor lehet és lesz változás Magyarországon, „ha van esélye annak, hogy egy korrupt politikus a börtönbe kerüljön”. Persze ezúttal sem rejtette véka alá, ki(ke)t akar rács mögött látni, hiszen úgy fogalmazott, Orbán Viktorék korrupciós ügyei „tízszeresen-százszorosan meghaladták” az előző kormányok (el nem számoltatott) korrupcióját.

De még itt sem volt vége, hiszen a műsor hajrájában Márki-Zayból előbújt az amatőr infektológus-virológus: arra célzott, hogy szerinte „a járvány tetőzésének az előrehozatala” (szerk. megjegyzés: mintha ezt egy kézmozdulattal előre lehetne hozni, csak úgy csuklóból irányítgathatnánk a vírust, sic!) nem annyira epidemiológiai vizsgálatokon és statisztikai elemzéseken alapulhat, hanem „lazítási szándékot jelez”, mert a kormány nyomásnak van kitéve, hogy indítsa újra gazdaságot…

Borítókép: atv.hu