Ferenc pápa: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

Ferenc pápa: a járvány száműzze az emberek közötti közönyt, egoizmust, megosztottságot

Európában szolidaritást, a világban azonnali és globális fegyverletételt, a nemzetközi szankciók és a szegényebb államok adósságának enyhítését szorgalmazta Ferenc pápa húsvétvasárnapi üzenetében, amelyet a járványhelyzetben az üres Szent Péter-bazilikában mondott el a központi lodzsa helyett.
Marad a szeles, csapadékos időjárás

Hidegfront érkezik a jövő hét elején, majd ismét melegszik az idő

Hidegfront érkezik a jövő hét elején, keddre mintegy 10 Celsius-fokot esik a hőmérséklet, a hét második felében viszont ismét melegszik az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Húsvéti cikk karanténból, 2020 - vasárnapi üzenet, 2020. Április 12.

Húsvéti cikk karanténból, 2020 – vasárnapi üzenet, 2020. április 12.

Nem, persze, hogy nem akarok Deák Ferenccel vetekedni, már csak azért sem (millió egyéb mérhető és mérhetetlen javára billenő különbség mellett), mert míg ő – hogy ne lehessen kézírása alapján egyből felismerni, beazonosítani – 155 éve Salamon Ferenc újságírónak diktálta, mondta tollba ominózus, történelemformáló húsvéti cikkét az Angol Királynő Szállóban, addig én magam pötyögöm le gondolataim a pilisszentiváni karanténban.
Ingyen telkek Mártélyon

Az otthonteremtést segíti Mártély az ingyen telkekkel

A mártélyi önkormányzat fiatal családokat támogat ingyen telkekkel az otthonteremtésben. A házhelyek jó helyen, a polgármesteri hivatal közelében találhatók. Előnyt jelent, ha a pályázók mártélyi lakhellyel rendelkeznek. A telekre három éven belül kell a házat építeni.
A liftben is figyel Győrfi Pál

A liftben is figyel Győrfi Pál

Győrfi Pál neve egybeforrt a koronavírus elleni védekezéssel. A „Maradj otthon!” kampány arca és hangja nem csak televízióban, a közösségi- és videómegosztó oldalakon köszön vissza, hanem a liftekben is.
Örülnek a piacozók az ingyenes parkolásnak 1

Vasárnap kötelező lesz a maszkviselés a vásárhelyi piacon

A mai piac alkalmával nagyon sokan nem voltak hajlandóak a közterület-felügyelők által adott maszkot sem viselni, ezért holnaptól a rendőrség és a közterület-felügyelet csak azokat fogja beengedni a piac területére, akik maszkot vagy száj elé kötött kendőt/sálat viselnek – közölte a vásárhelyi önkormányzat.
Újabb 3 személynél diagnosztizáltak koronavírust Magyarországon

1410 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és 99 főre emelkedett az elhunytak száma

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1410 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 14 idős, krónikus beteg. Ezzel 99 főre emelkedett az elhunytak száma. 118 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból. A Pesti úti idősek otthonában eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzött van és 8 elhunyt.
Kellemes húsvéti ünnepeket! – de mit is ünneplünk pontosan?

Kellemes húsvéti ünnepeket! – de mit is ünneplünk pontosan?

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe. Az Újszövetség szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
Hamarosan minden SZÉP-kártya birtokos megkapja szerződését a kártyakibocsátótól

Az idén már a teljes cafeteria-juttatás több mint kétharmadát a SZÉP-kártya teszi ki

Noha a munkáltatók többsége az idén is megtartotta a tavaly kínált cafeteria-elemek zömét, adóelőnye miatt a SZÉP-kártya, illetve a pénzkifizetés teszi ki a teljes cafeteria-juttatások 96 százalékát - derül ki a BDO Magyarország adataiból.