Újra fogadja a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal az ügyfeleket

Juhász Tünde kormánymegbízott javaslatára Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter több mint egy évtizedes közszolgálatban végzett munkájáért Miniszteri Elismerő Oklevélben részesítette a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal hivatalvezető-helyettesét.

Szegény Judit közigazgatási pályáját a jogi egyetem elvégzése után Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában jogi előadóként kezdte, majd a Csongrád Megyei Kormányhivatal állományába került. 2015. óta a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese.

Munkája iránti elhivatottságának alapja a járási hivatal szolgáltató képességének javítása. Ismeri és átlátja a szervezet szakmai tevékenységét. Munkája során a középpontban az ügyfélközpontúság és a szolgáltatások minél magasabb színvonalon történő 21. századi szintű ellátása áll.

Aktívan részt vesz a területi közigazgatást érintő szakmai egyeztetéseken, emellett pedig az irányítása alá tartozó dolgozók kiegyensúlyozottsága, magabiztos kiállása is szívügye.

Szakmai tapasztalatát, emberi jellemvonásait vezetői, kollégái, szakmai partnerei elismerik, tisztelik és hozzáértő vezetőként tekintenek rá.

Kitüntetést kapott dr. Szegény Judit járási hivatalvezető-helyettes