Újabb gazdaságvédelmi akciótervet jelentett be Orbán Viktor

Orbán Viktor: az ellenzék ütötte léket sikerült befoltozni – VIDEÓ!

Mivel az ellenzék nem szavazta meg a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatot, keletkezett egy patthelyzet, "néhány fontos döntésünk hatályát vesztette, léket kapott a védekezésünk hajója". Ezt a léket ma sikerült befoltozni - mondta Orbán Viktor kedd este, a koronavírus-akciócsoportok vezetőivel folytatott megbeszélését megelőzően.
Több mint 250 ezer forint értékű adományt gyűjtöttek a vásárhelyi ultrák 2

Több mint 250 ezer forint értékű adományt gyűjtöttek a vásárhelyi ultrák

A Blue Front 1993 Hódmezővásárhely tagjai gyűjtést szerveztek az egészségügyi dolgozók munkájának megkönnyítése céljából. A szurkolók ezzel a gesztussal szeretnék meghálálni, hogy 2020 legnagyobb meccsét ők vívják.

A kormány döntött a falusi csok szabályairól

Megnyíltak a Magyar falu program első pályázatai

Megnyíltak a Magyar falu program első pályázatai, amelyben orvosi szolgálati lakásra, orvosi rendelők fejlesztésére és orvosi eszközök beszerzésére nyújthatják be pályázatukat kedd délutántól az ötezer lakosúnál nem nagyobb települések, illetve önkormányzati társulások - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.
Pénz

Ezekből a lépésekből állhat az óriási jelentőségű gazdaságvédelmi terv

Azonnali és középtávú intézkedéseket is tartalmazhat a kormány gazdaságvédelmi terve, írja a Magyar Nemzet. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara négy pontban tett javaslatot azonnali lépésekre: Nemzeti Válságkezelési Alap felállítása, munkahelymegtartás biztosítása és a kialakult munkanélküliség azonnali kezelése, életképes hazai vállalkozói kör kiemelt támogatása, valamint szolidaritási, közjót biztosító intézkedések bevezetése.
NAV: egy hónappal tovább, április 15-éig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását

NAV: fizetési kötelezettség fizetés nélküli szabadságnál

Ha a munkavállaló fizetés nélküli szabadságon van, szünetel a biztosítási jogviszonya, ezért - ha más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra -, a fizetés nélküli szabadság első napjától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie, amelynek összege idén havonta 7710 forint, naponta 257 forint - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján.
Elfogadta a védekezésről szóló törvényt a parlament

Az ÁSZ támogatja a költségvetési átcsoportosításokat a veszélyhelyzet kezelésére

Az elmúlt időszakban hozott, a költségvetést érintő rendelkezések annak érdekében születtek, hogy a kormány minél nagyobb összeget tudjon védekezés céljából felhasználni a központi költségvetésből - hangsúlyozza az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden kiadott elemzésében.
A gyász feldolgozásának szakaszai 2

Spanyolországban már negyedik napja napi nyolcszáz felett van a halálos áldozatok napi száma

Spanyolországban már negyedik napja napi nyolcszáz felett van az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak napi száma - derült ki az spanyol egészségügyi minisztérium keddi tájékoztatásából.
Szijjártó Péter: az élelmiszeripar a magyar gazdaság egyik kitörési pontja

Biztosított a magyar emberek élelmiszerellátása

A koronavírus-járvány ellenére sincs élelmiszerhiány Magyarországon és ez a következő hónapokban is így lesz. A kormány minden eszközével azon dogozik, hogy a lakosság számára az élelmiszerellátást továbbra is zavartalanul biztosítsa, emellett szigorúan fellép az élelmiszerek túlárazásával szemben is - közölték kedden a koronavirus.gov.hu honlapon.
Valószínűleg már Magyarországon van a koronavírus

Folyamatosan laposodik a magyar járvány görbéje

Az utóbbi 24 órában 46 fővel emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma Magyarországon - jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs keddi sajtótájékoztatóján. Kiemelte: a jövőben módosul a koronavírussal fertőzöttekkel kapcsolatos adatszolgáltatás, látható lesz a meghaltak életkora, neme, és az is, hogy szenvedtek-e alapbetegségben. Kiss Róbert rendőr alezredes a tájékoztatón elmondta: hatályba lépett a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény. Müller Cecília ismertette az elmúlt 24 óra változásait. 46 fővel
Több tízezer szájmaszkot, gumikesztyűt, kézfertőtlenítőt osztott ki és szerez be a MÁV

Operatív törzs: 82 kórházba szállították a Kínából érkezett védőeszközöket

Nyolcvankét kijelölt kórházba szállították a Kínából érkezett egyéni védőeszközöket - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa kedden online sajtótájékoztatón.
Elfogadta a védekezésről szóló törvényt a parlament

A felhatalmazás nem korlátlan hatalmat, hanem gyors döntéshozatalt jelent

Az országgyűlési felhatalmazás nem korlátlan hatalmat jelent a kormánynak, hanem gyors döntéshozatalt - mondta Mráz Ágoston, a Nézőpont Csoport igazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy a parlament hétfőn elfogadta a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvényt.
Ismét megugrott a hazai fertőzöttek száma

Ismét megugrott a hazai fertőzöttek száma

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 492-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb több krónikus betegséggel küzdő 59 éves beteg. Az elhunytak száma ezzel 16 főre nőtt. Emellett 34 főről 37 főr nőtt a gyógyultak száma is.
Szerencsésnek érzi magát az Eötvös a nehéz helyzetben

Óriási erőfeszítések az Eötvösben – szerencsésnek érzi magát az iskola

Rendben zajlik a távoktatás a hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskolában, ahol összesen 440 fiatal tanul. Hornyák János tagintézmény-vezető arról számolt be lapunknak, hogy a szakmai gyakorlatokat is sikeresen megoldják a digitális munkarendnek köszönhetően. Interjú!
A társadalmi elvárással is szembementek az ellenzéki pártok

A társadalmi elvárással is szembementek az ellenzéki pártok

Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésen 137 igen, 53 nem szavazattal a képviselők megszavazták a kormány koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatát, amely a rendeleti kormányzás lehetőségét vezeti be a veszélyhelyzet idejére. A veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében.
Szegeden járványkórházat hoznak létre

Ötvenegy kórházban katonák lettek a kórházparancsnokok

Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában, ahol azt is közölte: a héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek majd a honvédelmi irányító törzsek.
Szijjártó: a Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte

Szijjártó: hazatért 502 magyar a vesztegzár alá helyezett tiroli térségből

Négy autóbuszból és a közel 150 személygépkocsiból álló konvojjal hazatért hétfő éjjel 502 magyar a korábban karantén alá helyezett tiroli településekről - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter éjszakai Facebook-bejegyzésében.