Házhozszállítást és kövön sült pizzákat kínál a Kenguru

A hódmezővásárhelyi Kenguru Panzió és Kenguru Csárda is reagált a koronavírus-járványra, és mára már főleg kiszállítással segítik azokat, akik az otthoni munkavégzést választották. Egy új terméket is bevezettek, amire egyre több pozitív visszajelzés érkezik, és egyre többet értékesítenek belőle.

A Kenguru Csárdában már évek óta sok ember tér be dél környékén, hogy megebédeljen. A napi menü mellett a’la carte ételeket is kínál a hely. A csárda általában megtelik ebédidőben, azonban mióta felütötte a fejét a koronavírus, megüresedtek az asztalok. A vendéglátóhely ugyan nem zárta be a kapuit, de érezhetően kevesebb a vendég, az óvintézkedések ellenére is. Minden eszközt, berendezést fokozottan fertőtlenítenek, illetve több helyre kézfertőtlenítőket helyeztek ki.

Házhozszállítást és kövön sült pizzákat kínál a Kenguru 1

Jó hír azonban, hogy a Kenguru Csárdából házhozszállítást is lehet kérni. „Előre próbálunk menekülni, és próbáljuk erősíteni a kiszállításunkat. Tesszük ezt azzal párhuzamosan, hogy egy új terméket vezettünk be nem is olyan rég” – mondta el Kovács Gábor, a hely tulajdonosa.

Kövön sült pizzák

Az új termék pedig a pizza. Nem is akár milyen, hanem eredeti, kövön sült finomságokról van szó. A vékonytésztás pizza egyedülálló ízvilággal rendelkezik, és nem hasonlítható össze más, a környéken fellelhető pizzériák kínálatával. „Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy sikeres ez pizza, egyre többet adunk el belőle. Ezzel egy kicsit tudjuk kompenzálni az étterem kieső forgalmát” – tette hozzá a tulajdonos.

Házhozszállítást és kövön sült pizzákat kínál a Kenguru 2

Menü, kiszállítás

Mivel a kiszállítás nem olyan régóta működik a Kenguruban, így kevesen tudják, hogy egy ilyen lehetőség is rendelkezésre áll. Mint megtudtuk, rendkívül rugalmasak a Kenguru munkatársai, így a pizzán és az a’la carte ételeken kívül a menüt is házhoz tudják szállítani. Arra kérik azonban a vendégeket, hogy a lehető leghamarabb jelezzék a menü házhozszállítási igényüket, és ha lehetőségük van, egy hétre előre rendeljenek.

A hétvégén azonban nem készítenek menüt egészen addig, amíg a vírus le nem cseng, és vissza nem áll minden a régi kerékvágásba. Szombaton és vasárnap tehát csak pizzát és előre megrendelt sültes tálakat tudnak elkészíteni és kiszállítani.

Kovács Gábor hozzátette, hogy a készletek fel vannak töltve, illetve folyamatos az alapanyag beszerzés, így nem fordulhat elő olyan, hogy nem tudnak ételt biztosítani az éhes szájaknak.

Házhozszállítást és kövön sült pizzákat kínál a Kenguru 3

Tervek, előretekintés

Természetesen, mint minden vállalkozás várja már azt, hogy vége legyen ennek a veszélyhelyzetnek. A Kenguru azonban már kész tervekkel várják a viharfelhők elvonulását. Ha minden visszaáll a normális kerékvágásba, elindítják az elektromos kerékpár és Segway kölcsönzést is.

A Kenguru Csárda friss híreit megtalálja a Facebook oldalukon!

Fotók: Gémes Sándor