Még inkább vásárhelyi lesz a HLKC!

A vásárhelyi kézis lányok sem pihennek, egyénileg zajlanak az edzések

A koronavírus veszélyhelyzet miatt a Magyar Kézilabda Szövetség felfüggesztette a hazai bajnokságokat, ráadásul az egészségügyi óvintézkedések miatt a közös edzések sem ajánlottak. NB II-es felnőtt csapatunk ennek betartásával, egyéni edzésekkel igyekszik megőrizni erőnlétét.

Nincs koronavírussal fertőzött Főnix Taxi sofőr!

Nincs koronavírussal fertőzött Főnix Taxi sofőr!

A vásárhelyi Főnix Taxi közleményben reagált arra, hogy az a pletyka indult el Vásárhelyen, hogy több sofőrjük is megbetegedett. A társaság minden vádat visszautasít, és a jogi lépéseket is készek megtenni. A közleményt változtatás nélkül közöljük.
Az év eddigi legerősebbje volt az október a budapesti turizmusban

Turisztikai ügynökség: a kormány fontos lépéseket tett az ágazat megsegítéséért

A kormány fontos lépéseket tett a turisztikai ágazat megsegítéséért, elsők között hozta meg azokat a döntéseket, amelyek hozzájárulnak a megmaradáshoz - közölte a Magyar Turisztikai ügynökség az MTI érdeklődésére szerdán.
Vásárhelyen is rendelt dr. Rovó László

Nincs koronavírus-fertőzéssel azonosított a szegedi rektor kontaktjai között

A Szegedi Tudományegyetem rektorával kapcsolatba került, széles körű járványügyi kontaktkutatás alapján beazonosított több mint 120 személy második mintavételének eredménye is mindegyikük esetében negatív lett – írják az egyetem közleményében.
Szikáncs Közösségi Ház

Elhalasztják a szikáncsi választást

A koronavírus-járványra való tekintettel új időpontot keresnek a Hódmezővásárhely-Szikáncs Településrészi Önkormányzat tagjainak megválasztására – tájékoztatta a lakosságot Dr. Tatár Zoltán aljegyző.
Operatív törzs: jó ütemben halad a kiskunhalasi konténerkórház építése

Operatív törzs: jó ütemben halad a kiskunhalasi konténerkórház építése

Jó ütemben halad a konténerkórház építése Kiskunhalason, már a lélegeztetéshez szükséges eszközöket is beszerelték - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője szerdán online sajtótájékoztatón. Lakatos Tibor ismertette: a kormány újabb 15 milliárd forintot különített el beszerzésre, így az operatív törzs utasítása alapján folytatódhat a védőeszközökkel történő ellátás. Beszámolt arról is, hogy Budapesten, a Hungexpo területén 330 személyes ideiglenes kórházat alakítottak ki, amely bővíthető. Hangsúlyozta: ezeket
Ingyenesen szállít házhoz a Csúcsi ABC 1

Ingyenesen szállít házhoz a Csúcsi ABC is

1000 forintos vásárlás felett ingyenesen kiszállítja a termékeket a Csúcsi ABC. A koronavírusra való tekintettel azoknak szeretnének ezzel segíteni, akik veszélyeztetett koruk vagy egészségi állapotuk miatt nem tudnak boltba menni.
Ingyenesen osztanak házi készítésű maszkokat Mártélyon

Ingyenesen osztanak házi készítésű maszkokat Mártélyon

A Mártély Községi Önkormányzat által biztosított anyagokból az önkéntesek folyamatosan gyártják a szájmaszkokat, melyek ingyenesen vehetők át a falu élelmiszerboltjaiban – osztotta meg hivatalos közösségi oldalán a település polgármestere.
Pozitív Károly brit trónörökös koronavírus-tesztje

Pozitív Károly brit trónörökös koronavírus-tesztje

Károly brit trónörökös szervezetében is kimutatták a Covid-19 megbetegedést okozó új koronavírust - jelentette be szerdán a walesi herceg londoni hivatala. A Clarence House közleménye szerint a 71 esztendős trónörökös tünetei enyhék, és egészségi állapota a fertőzéstől eltekintve jó.
A Nádor utcai óvoda is szívekkel mond köszönetet

A Nádor utcai óvoda is szívekkel mond köszönetet

Egyre több intézmény ablakaira kerülnek piros szívek, amikkel a koronavírus ellen küzdőknek mondanak köszönetet. A kezdeményezéshez a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda, Nádor utcai tagintézménye is csatlakozott.
Balázs József: példaértékű a pedagógusok összefogása

Balázs József: példaértékű a pedagógusok összefogása

Kicsivel több mint egy hete rajtolt el a digitális oktatás, ami egy példaértékű összefogást hozott a pedagógusok között. A rendszer még nem tökéletes, azonban folyamatosan fejlődik. Erről beszélt szerda délelőtt Balázs József tankerületi igazgató a Rádió 7 műsorában.
Mennyire halálos a koronavírus? – közérthetően a járványról – VIDEÓ!

Mennyire halálos a koronavírus? – közérthetően a járványról – VIDEÓ!

Sokan nem értik, hogy miért kell otthon maradni, és miért kell ennyire óvatosnak lenni. Olyanok is akadnak, akik elég keményen beleálltak a magyar egészségügybe, azonban tudni kell, hogy az egészségügy nem tudja megállítani a vírust.
A Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola is csatlakozott a piros szív kezdeményezéshez

A Varga Tamás Általános Iskola is csatlakozott a piros szív kezdeményezéshez

Az intézmény ablakaira ragasztott szívekkel szeretnének köszönetet mondani a rendőröknek, mentősöknek, tűzoltóknak, egészségügyi dolgozóknak, bolti dolgozóknak, szociális munkásoknak, önkénteseknek, és mindenkinek, akik ebben a nehéz időszakban nem maradhatnak otthon.
Horrorárak a vásárhelyi ingatlanpiacon: idén jöhet a megoldás 1

Akár össze is omolhat a vásárhelyi ingatlanpiac a járvány miatt

Máris tapasztalható visszaesés a koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet következtében a lakáseladások terén – tudtuk meg Ádók Zoltántól. A hódmezővásárhelyi ingatlanszakértő szerint a vevők száma napról napra csökken és az albérletüket is egyre többen mondják fel. Elképzelhető, hogy lesz olyan ingatlan, aminek az ára a felére csökken majd. Interjú.
Nagy-Britanniában is megjelent a koronavírus

Meghaladta a 422 ezret a fertőzöttek száma világszerte

Elérte a 422 989-et az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma szerda reggelre. A halálesetek száma 18 916, a gyógyultaké pedig 108 578 lett - tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem.     A keddi adatsorban még 381 499 fertőzött, 16 557 haláleset és 101 794 gyógyult szerepelt.
Elfogtak egy hackert, aki feltörte egy áruház weboldalát

A home office tömegeket hajt az internetes csalók karjaiba

Felébredt a kiberalvilág, az adathalász- és egyéb csalásra épülő támadások szaporodására figyelmeztet az Amerikai Szövetségi Távközlési Bizottság. A felhívásban a járvánnyal összefüggésben megemlítik, hogy sokszor hamis gyógymódokat, víruskimutató eszközöket ígérnek a csalók, de legfőbb cél a később is felhasználható értékes információk, hozzáférési adatok, a digitális személyazonosságok megszerzése.