Berényi Károlynak messzire gurult a gyógyszere

A jelek szerint az átlagosnál is nehezebben viseli a veszélyhelyzetet Hódmezővásárhely alpolgármestere.

Gyűlölettől fröcsögő hozzászólással hívta fel magára a figyelmet Berényi Károly, az MMM – Tiszta Vásárhelyért alpolgármestere a csütörtöki közgyűlésen. A gyermekorvos-politikus képtelen volt uralkodni indulatain, láthatóan és hallhatóan a düh, az idegesség és az ellenszenv beszélt belőle: személyeskedő, képtelen vádakkal támadta le Cseri Tamás (Fidesz-KNDP) képviselőt. Portálunk arra a megállapításra jutott: úgy tűnik, vannak, akik az átlagosnál is nehezebben viselik a veszélyhelyzet okozta megpróbáltatásokat, és Berényi bizony közéjük tartozik…

A gyomorforgató eset az ülés elején, a napirend előtti „vitában” történt, amikor a Fidesz-KDNP a helyi járványügyi védekezést segítendő javaslatcsomagja volt terítéken, illetve a polgármester – szokása szerint – durván ekézte Kallai Árpád kórházigazgatót. Cseri tárgyszerűen a fideszes indítványok mellett érvelt, rámutatván az önkormányzat saját felelősségi körére a lakosság egészségügyi és gazdasági védelmében, illetve felhívta a figyelmet: Kallai egy országos utasítási lánc része, aki teszi a dolgát a lakosság érdemében, értelemszerűen nem vehet részt más operatív stábban, ideje, hogy felhagyjanak a rugdosásával.

A szópárbajba becsatlakozó Berényi Károly az idegességtől túlfűtött kommentárjában remegő hangon lőtte ki gyűlöletnyilait Cserire. Azt mondta, a politikai fröcsögés csak tőle származik, és mivel a koronavírus azért veszélyes, mert cseppfertőzéssel terjed, felajánlja neki egy orvosi maszkját, hogy fröcsögő felszólalásai előtt vegye azt föl. Nem mulasztotta el, hogy beletörölje a lábát kollégáiba, így Kallai Árpádba, valamint az SBO-t vezető igazgató-főorvosba és a járási tiszti főorvosba, majd egészen aljas és alattomos csapással ismét Cseri felé fordult. Úgy fogalmazott: „Cseri képviselő urat nem választotta meg senki” (sic!), csak azért van a közgyűlésben, az a feladata, hogy gyűlöletet keltsen a többséggel, azaz a polgármesterrel és az MMM – Tiszta Vásárhelyért politikusaival szemben.

Berényi doktornak e ponton nem ártott volna tükörbe néznie, hiszen könnyen rájöhetett volna, hogy aki gyűlöletet kelt, az nem más, mint ő maga, e tekintetben is kár lenne lemondania a védőfelszereléséről.

Az alpolgármesternek igencsak messzire gurult a gyógyszere, jó lenne, ha rádöbbenne, hogy – különösen az ilyen kiélezett helyzetben – a türelem és a higgadtság sokkal többet ér, mint a forró fej. Jól mutatja ezt, hogy nemcsak Cseri jelezte: sajnálatosan mélyre süllyedt Berényi a veszélyhelyzetben vállalhatatlan „a maszkos bohóckodással”, de pláne azzal a méltatlan megszólalással, ami szerint egy listán bekerült képviselő kevesebbet ér, mint akit egyéniben választottak meg.

Még Kis Andrea alpolgármester és Márki-Zay Péter polgármester is rendre és nyugalomra intették a nyugtalan és nyughatatlan Berényi doktort: egy listás képviselő ugyanolyan joggal ül a testületben, mint a körzetből bekerült társai, illetve az sem igaz, sőt, kifejezetten fake news, hogy a listás képviselőkre senki sem szavazott, hiszen a kompenzációs listán ők is rengeteg voksot szereztek.

Ezeket a megjegyzéseket aligha teszi zsebre a kínos esetet követően a sajátjai által leforrázott Berényi Károly, a maszkját viszont megtartotta magának…

Borítókép: képernyőmentés a Márki-Zay Péter Facebook-oldalán közzétett élő videóból