Össze-vissza beszél Márki-Zay a Bessenyei-botrányról

Eredményesnek bizonyult a városházán bevezetett szigorítás, alig érkeztek ügyfelek, nem volt sorbanállás – mondta el Márki-Zay Péter a keddi koronavírussal kapcsolatos sajtótájékoztatóján, amin az is kiderült, hogy mindenki megkapja ebédjét, aki igényli.

A piac továbbra is nyitva tart, azonban továbbra is sok időskorú vásárol. Rájuk kiemelten figyelni kell, így aki tudja, segítse az időseket azzal, hogy bevásárol számukra. A polgármester elmondta, hogy mivel a piacon élelmiszer forgalmazása történik, a nyitvatartást nem korlátozzák, azonban ennek feltétele, hogy mind az árusok, mind a vásárlók betartják az óvintézkedéseket.

A Hódfó Hódmezővásárhelyi Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. megkezdte a maszkok gyártását, és már több mint 200 darabot el is készítettek, amiket át is adtak használatra. Első sorban a városi cégek dolgozói – főként azok, akik idősekkel foglalkoznak – kaptak ezekből.

Az áruházak polcai is kiürültek, azonban a Tesco tájékoztatása szerint szerdán érkezik az áru, így ha mindenki csak annyit vásárol, amennyire tényleg szüksége van, akkor lesz elég élelmiszer.

Mucsi Tamás, a Hód-Menza vezetője kifejtette, hogy a gyermekétkeztetésben mindenki megkapta az ételt, és mindenki figyelt a higiéniai biztonságra. Közel 1000 ember vette igénybe a szolgáltatásukat, és többen jelezték, hogy a következő hetekben is szeretnének ebédet.

Mostantól a felnőtt étkeztetése szeretnénk helyezni a hangsúlyt. Szeretnénk, hogy mindenki, aki otthon van, kapjon ételt. 1000 forintos áron adjuk ezeket” – mondta el Mucsi Tamás, aki hozzátette, hogy az ebédet a volt 602-es iskola konyháján, vagy a Cseresnyés Kollégium konyháján lehet átvenni. Az ételt ki is tudják szállítani, ennek az egységára 1300 forint (300 forint a csomagolás).

Az alapanyag-ellátás biztosított, a beszállítók tudják szállítani az ételek elkészítéséhez szükséges alapanyagokat.