Elmarad Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat hegymászójának áprilisra tervezett Mount Everest-expedíciója, miután Kínát követően pénteken a nepáli kormány is bejelentette, hogy a tavaszi szezonra nem ad ki mászóengedélyeket – közölte Bíró Dániel, a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere pénteken az MTI-vel.

Varga Csaba áprilisban indult volna a Mount Everest meghódítására, hogy első magyarként mássza meg oxigénpalack nélkül a világ legmagasabb, 8850 méter magas csúcsát – olvasható a tájékoztatóban.

Az eredeti tervek szerint a hegymászó a kínai oldalról próbálkozott volna a 8850 méteres csúcs elérésével. A csütörtöki kínai döntésre reagálva “elkezdtük az átszervezést a nepáli oldalra” – fogalmazott Bíró Dániel, hozzátéve, hogy “a WHO március 11-i közleményét követően, amelyben világjárványként hivatkoztak a COVID-19-re és agresszív lépésekre szólították fel az országok vezetőit, Nepál helyesen járt el”. A csapat kommunikációs vezetője hangsúlyozta: a dél-ázsiai ország gazdasága nagyrészt a turizmusra és ezen belül elsősorban a hegymászásra támaszkodik, így az országra súlyos csapást jelent egy ilyen döntés.

Nyolcezres expedícióknál a szezonokat a monszun időszak határozza meg, így Nepálban tavaszi és őszi, míg Pakisztánban nyári mászószezonról beszélhetünk – idézi a tájékoztató Varga Csaba hegymászót.

A koronavírus miatt most a tavaszi szezonban nem adnak ki mászóengedélyt, azonban remélhetőleg a nyári és az őszi szezonban lesz lehetőség 8000-es hegycsúcs megmászásra – tette hozzá.

“Töretlenül folytatom az edzésmunkát, igyekszem úgy tekinteni erre az időszakra mint lehetőségre, hogy még felkészültebben vághassak neki az Everest első magyar, pótlólagos oxigén nélküli megmászásának – a cél nem változott!” – fogalmazott Varga Csaba.