Költészet Hírnöke szavalóversenyt tartottak Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Ifjúsági Önkormányzat március 5-én rendezte meg a Költészet Hírnökei nevezetű szavalóversenyt, a városban tanuló általános-, illetve középiskolások számára.

A rendezvényt dr. Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg, aki beszédében kihangsúlyozta, hogy nagyon kellemes meglepetésben volt része, amikor megtudta, hogy a  helyi fiatalok kulturális töltetű versennyel kedveskednek diáktársaik számára.

Költészet Hírnöke szavalóversenyt tartottak Vásárhelyen 1

Az indulók legfeljebb 4 perc hosszúságú verset választhattak a következő költők művei közül: Ady Endre, Arany János, József Attila, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Vörösmarty Mihály.

Költészet Hírnöke szavalóversenyt tartottak Vásárhelyen 2

A  versenyen 18 diák mutatta meg tehetségét, akiket  háromtagú zsűri értékelt: Árva László iskolaigazgató, Benkő Brigitta drámapedagógus, illetve Dani Imre költő. Beszámolójuk szerint a színvonalas produkciók közül közel sem volt egyszerű feladat kiválasztani a legjobbakat. A helyezések a következőképp alakultak:

Általános iskolások korcsoportban:

I. Tisza András, 7. osztályos tanuló a Szent István Általános Iskolából (felkészítő tanára Szappanos Zoltán)

II. Kovács Kála, 5. osztályos tanuló a Németh László Általános Iskola és Gimnáziumból,(felkészítő tanára Csókay Miklósné)

III. Légrádi Regina, 7. osztályos tanuló a Kertvárosi Katolikus Általános Iskolából (felkészítő tanára Daridáné Papp Erika)

Különdíjban részesült:

Forrai Maja Miléna, 7 osztályos tanuló a Németh László Általános Iskola és Gimnáziumból (felkészítő tanára Pengőné Cseh Ildikó)

Kiemelt különdíj: Borbás Gabriella, 8. osztályos tanuló a Klauzál Gábor Általános Iskolából (felkészítő tanára Vincze Éva)

Szervezői különdíjas lett Simon Zsolt a Németh László Általános Iskola és Gimnázium 8. osztályos tanulója (felkészítő tanára Ujj Alexandra) és Lajkó Zoé Afrodité a Szent István Általános Iskola 8. osztályos tanulója, Mucsi Linda felkészítésében.

Középiskolás korcsoport:

I. Forrai Babett Fruzsina, Bethlen Gábor Református Gimnázium (felkészítő tanára Lázárné Vass Katalin)

II. Bíró Ivett, Németh László Általános Iskola és Gimnázium(felkészítő tanára Dr. Lázárné Megyeri Zita)

III. Antal Máté, Bethlen Gábor Református Gimnázium (felkészítő tanára Lázárné Vass Katalin)

A főszervezők elmondása szerint jövőre is szeretnék megrendezni a versenyt, hasonló körülmények között.