Csorváson sem vészfékezett a HLKC-expressz

NB II-es csapatunk két idegenbeli mérkőzést követően ismét a Balogh Imsi Sportarénában játszik. Szombaton 16 órától a Szarvasi NKK lesz a vendégünk.

Mindenhol jó, de a legjobb otthon – tartja a mondás. NB II-es női csapatunk számára szerencsére azért az elmúlt két idegenbeli meccsen sem volt olyan rossz, a megszerezhető négy pontból mindet begyűjtötték a csajok, de a másik két tavaszi meccsen sem morzsáztak.

Szombaton 16 órától hazai erőpróba vár a mieinkre a Szarvas ellen. Ha a tabellára pillantunk, kissé meglepő lehet, hogy a szarvasiak a hátsó régióban szerénykednek. Ám ez a helyezés akár megtévesztő is lehet. Ősszel ugyan sikerrel gyűjtöttük be a pontokat vendégségben, főleg a kiváló második félidei teljesítményünknek köszönhetően. A téli felkészülés alatt viszont sokat erősödött a Szarvas – többek között Szabó Tünde is visszatért. A Deszket a legutóbbi fordulóban elcsípték, előtte pedig a Gyulával játszottak egészen szoros mérkőzést, ahol végül ugyan alulmaradtak, de nem sokon múlott, hogy meglepetést okozzanak.

„Ez a szarvasi csapat jóval erősebb, mint az őszi Szarvas. Ráadásul az a mérkőzésünk is csak a második félidőben dőlt el. Egy picit tartunk a Szarvastól, úgy gondolom, hogy egy jó mérkőzést fogunk játszani. Biztosan nehéz lesz feltörni a védelmüket, viszont ha ez sikerül, akkor erőben, gyorsaságban, dinamikában nekünk kell behúzni a mérkőzést” – nyilatkozott a várakozásokról Dankó Ervin.

A tavaszi szereplésünkre viszont tényleg nem lehet panasz. Közönségszórakoztató és lendületes játék a jellemzőnk, ami pontszerzéssel párosul.

„Ahhoz képest, amit gondoltunk, hogy mennyi pontot fogunk szerezni, mondhatom, hogy többszörösét gyűjtöttük össze az eddigi négy fordulóban. Ez mindenképpen pozitív meglepetés, úgy gondolom, hogy a csapat erőn felül teljesít, a befektetett munka és a lányok hozzáállása hozta ezt a négy sikert. A legutóbbi, Csorvás ellni meccsen voltak problémáink, nem volt az a fajta szárnyalás, mint a másik három meccsen, de a lendületünk és a magabiztosságunk továbbra is megvolt, így nem volt érezhető, hogy esetleg nem mi fogunk nyerni. A csapat tényleg nagyon-nagyon jól teljesít, ezt kell fenntartani és remélem, hogy ez a Szarvas ellen is sikerülni fog” – zárta gondolatait vezetőedzőnk.

Szombaton találkozunk!

Hajrá Vásárhely! Hajrá HLKC!