Egy itthon, egy idegenben: kemény három nap vár a Kosársulira

Két, a felsőházi rájátszási helyezések szempontjából létfontosságú mérkőzés következik a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapatának a héten. Szerdán itthon, alig 48 órával később idegenben játszunk.

Utolsó hónapjába lépett az NB I/B Zöld csoportjának alapszakasza, még hat mérkőzés van a március végi zárásig. Tóth Tamás legénysége fantasztikus formába lendült 2020-ban, az Újpest elleni vereség óta hatból hatot nyertünk, legutóbb az Óbudai Kaszások otthonában gyűjtött értékes skalpot a csapat, amely a tabella 5. helyét foglalja el pillanatnyilag.

Szerdán fordulatos és izgalmas meccsre van kilátás, 18 óra 30 perckor a Kecskemét látogat a Hódtói Sportcsarnokba. Váradi Kornél együttese erős egységet alkot, Chester Lewis és Kucsera Dániel személyében két, a bajnokság statisztikai listáján az élmezőnyhöz tartozó játékosuk van, jelenleg hetedikek. Tavaly október végén szoros meccsen ejtettük ki őket a Hepp-kupából, majd pár héttel később, szintén egylabdás meccsen a lilák diadalmaskodtak. Ugyan legutóbbi öt találkozójukból négyet elveszítettek, ám mindig veszélyes ellenfélnek számítanak.

Egy apró szusszanás után, pénteken 18 órától a tavaly még Piros csoportos, ám jelenleg 12., eléggé rapszodikusan teljesítő Bonyhád otthonában jön a folytatás. A Tolna megyeiek szoros meccseket játszanak a bajnokságban, így volt ez novemberben, a Hódtóiban (80-72 ide) is. Más kérdés, hogy Morgen Frigyes alakulata szintén pályára lép a szerdai játéknapon, akkor az Újpestet fogadják.

Kell a szurkolás és az energia a héten, várjuk szurkolóinkat szerdán a Hódtóiba! A belépés ingyenes!

Hajrá, Kosársuli!

Forrás és fotó: vasarhelyikosarsuli.hu