Csík János és a Mezzo lép fel a Bessenyeiben 1

Sajátos, jó hangulatú koncertélményt ígérnek.

Március 19-én, csütörtökön 19 órától Csík János és a Mezzo zenekar lép a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadára.

A formáció eredetileg jótékonysági felkérésekre állt össze, de az alakuló produkció egyre több koncertfelkérést kapott. Műsoron első sorban az Úgy élni mint a fák c. album dalai, Csík János saját szerzeményei és néhány vendégszerző, például Szeder kompozíciói szerepelnek.

A dalok – ahogy Csík Jánostól megszokhattuk – népzenei köntösben szólalnak meg, szerethetően, megidézve a régi időket és újragondolva azokat. Ezek a zenészek történetei, akik közül ki a népzenéhez, ki a könnyűzenéhez, ki pedig a jazzhez áll közelebb – éppen ezért színes, újszerű és magával ragadó a zenekar muzsikája, szokatlan és mégis jólesően ismerős!

Csík János és a Mezzo lép fel a Bessenyeiben