Nagy-Britanniában is megjelent a koronavírus

Koronavírus: már 79 halott van Olaszországban

Hetvenkilencre emelkedett az újfajta koronavírus okozta megbetegedés halottjainak a száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság keddi tájékoztatása szerint. Előző nap 52 halott volt.
Milliárdokért rendel repülőgépeket az Emirates légitársaság

Karbantartás és fejlesztés miatt lezárják a ferihegyi repülőtér futópályáit tavasszal

Karbantartás és fejlesztés miatt lezárja a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője mindkét futópályát tavasszal, de a korábbi gyakorlathoz képest a lezárás rövidebb ideig tart majd.

Horthy Miklós kormányzóvá választására emlékeztek Pintér Istvánnal 2

Horthy Miklós kormányzóvá választására emlékeztek Pintér Istvánnal

Száz éve annak, hogy a Nemzetgyűlés Horthy Miklós altengernagyot, az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottájának volt főparancsnokát és a Nemzeti Hadsereg fővezérét Magyarország kormányzójának választotta. Erre az alkalomra emlékeztek kedd délután a BFMK-ban.
Megkezdték a tavaszt U11-eseink

Megkezdték a tavaszt U11-eseink

A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club U11-es csapata az előző hétvégén már bajnokit játszott. A lányok két izgalmas meccsen vannak túl.
Bíróság

Kétmilliárdos áfacsalási ügy elkövetőit ítélték el Szegeden

Jogerősen négy év hat hónap és nyolc év közötti börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azokat a vádlottakat, aki több milliárd forint értékben úgy értékesítettek Szlovákiából importált tejet, hogy nem fizették meg az áru után az áfát.
Ismét megdőlt a hidegrekord: volt, ahol 3,8 fokot mértek!

Az elmúlt tél volt a harmadik legmelegebb 1901 óta

Az elmúlt tél volt a harmadik legmelegebb az 1901 óta vezetett rangsorban; s voltak helyek ahol egész télen egy napon sem alakult ki egybefüggő hóréteg - többek között ezeket állapította meg legfrissebb, honlapján kedden közzétett elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Beszámolnak élményeikről a vásárhelyi bamakósok 1

Beszámolnak élményeikről a vásárhelyi bamakósok

Teljesítette a Budapest-Bamako Rallyt a hat vásárhelyi fiatalból álló csapat, a Six Stroke. A fiúk közleményükben számolnak be a sokezer kilométeres útjukról, és az élményeiket március 5-én, csütörtökön 18 órától a Bessenyeiben is ismertetik. Írásukat változtatás nélkül közöljük.
Lázár János: olcsóbb lehet a tram-train, mint a busz 2

Lázár János: olcsóbb lehet a tram-train, mint a busz

Megkezdték a tram-train menetrendjének és tarifarendszerének kidolgozását – jelentette ki kedden a Rádió 7-ben Lázár János, aki szerint a beruházás által Vásárhely és Szeged ikervárossá válhat. A térség országgyűlési képviselője és a projektért felelős kormánybiztos ismertette: bankkártyával is lehet majd jegyet váltani a szerelvényeken, illetve arra törekednek, hogy a villamosvasút olcsóbb legyen, mint a busz. Csütörtöktől szombatig éjszakai járatokat biztosítanak, hogy segítsék a fiatalok szórakozását.
Elindult a Jószolgálat-díj közönségszavazása – szegedi jelölt is a döntőben 1

Elindult a Jószolgálat-díj közönségszavazása – szegedi jelölt is a döntőben

Az előző évekhez hasonlóan idén is közönségszavazással dől el, hogy kik lesznek a Jószolgálat-díj önkéntes kategóriájának nyertesei. A két egyéni és két közösségi jelöltre március 2–12. között lehet szavazni a díj honlapján.
Úszóversenyt rendeznek a hétvégén Vásárhelyen

Tíz Hód Úszó érem Százhalombattáról

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Százhalombattán a Szalai János Emlékversenyt az úszók számára. A megmérettetésen a Hód Úszó SE 11 versenyzővel képviseltette magát.
Homoktövis-kezelést tartanak a természetvédők

Homoktövis-kezelést tartanak a természetvédők

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja 25. alkalommal szervezi meg homoktövis-élőhelykezelés elnevezésű akcióját Újpesten, a Megyeri-híd pesti hídfőjének közelében, amihez március 7-én, szombaton 9 és 16 óra között között bárki csatlakozhat.