Két szegedi és egy vásárhelyi diák van megfigyelés alatt a koronavírus miatt

Valóban vannak Csongrád megyei középiskolás diákok a Szent László kórházban – erősítette meg a Délmagyarországnak Bosnyákovits Tünde, megyei tisztifőorvos.

A két szegedi és egy vásárhelyi diák, budapesti társaikkal együtt Észak-Olaszországban töltött három hetet Erasmus program keretében. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztály főosztályvezetője a Délmagyarországnak elmondta, a lányok jól vannak, jól érzik magukat, a kényszerpihenőnek köszönhetően még jobban megismerhetik egymást.

– Azért kerültek karanténba vasárnap Budapesten, mert azon a területen jártak Olaszországban, ahol karantént rendeltek el a koronavírus terjedése miatt. Biztonsági intézkedés az, hogy 14 napig megfigyelés alá vonják őket. A diákok tünetmentesek – fejtette ki a megyei tisztifőorvos.

Forrás: delmagyar.hu
Fotó: MTI