Erdélyben barangolnak a Kertvárosi diákjai 1

A Határtalanul  HAT-19-01-0031 számú pályázat keretén belül a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 45 hetedikes diákja Erdélybe látogat 5 napra tanulmányi kirándulásra.

Tematikus utunk mottója: “Édes Erdély, barangolások a történelmi-irodalmi- földrajzi- népművészeti emlékeink nyomában”. Legendákkal, mondákkal ismerkedünk, mindemellett látványosságokat tekintünk majd meg. Azt remélve ezáltal, hogy az Erdélyben töltött néhány nap alatt a gyermekek egymás közötti és a Csíkfalvi testvériskola diákjai közötti kapcsolat megerősödik, sőt, barátivá válik.

Erdélyben barangolnak a Kertvárosi diákjai 2

Utunk során Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Segesvár, Fehéregyháza, Arad, Vajdahunyad, Csíksomlyó, Korond, Parajd, Szováta és még legalább egy tucat csodás hely ad majd otthont a történelmi látványosságok megtekintésének. Célunk, hogy az ott látottak és hallottak örök emléket és egy fantasztikus élményt nyújtsanak majd tanulóink számára.

S ami az utazókra vár: Varázslatos tájak, történelmi emlékek, a magyar történelem megannyi dicső  vagy  szomorú  korszaka, ahol megelevenedik a történelem, ahol belelépünk  a Hunyadiak lábnyomába , ahol megsimogathatjuk azokat a falakat, amelyek között felsírt legnagyobb királyunk, Mátyás, születésekor. Sétálhatunk Bethlen fejedelem egykori házánál, Petőfi emlékhelyein, Rákóczi fejedelem nyomában, íróink, költőink versét szavalhatjuk.

Erdélyben barangolnak a Kertvárosi diákjai 8

A Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjai február első hetében Témahéten ismerkedhetett Erdély történelmével, földrajzával, néprajzával. Különböző ismeretterjesztő összefoglalókat írtak a gyerekek a meglátogatásra kerülő helyekről, rajzokat készítettek, mindemellett sokat olvastak és böngésztek az interneten.

A mai napon került sor az „Előkészítő órára”, amelyen részletes tájékoztatást kaptak a diákok az utazásról.

Erdélyben barangolnak a Kertvárosi diákjai Erdélyben barangolnak a Kertvárosi diákjai 3 Erdélyben barangolnak a Kertvárosi diákjai 4 Erdélyben barangolnak a Kertvárosi diákjai 5 Erdélyben barangolnak a Kertvárosi diákjai 6 Erdélyben barangolnak a Kertvárosi diákjai 7

Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola