Barta Róbert: Kis Andrea alkalmatlan

Egyre többen és többen fogalmaznak meg kritikát a szocialista alpolgármester tevékenységével kapcsolatban, miután információink szerint Kis Andrea egyfajta politikai komisszárként és főideológusként vesz részt a város vezetésében. Olyan vélemények is elhangoznak, miszerint menekülnek mellőle a munkatársak.

Barta Róbert kiszállása jelentette az első törést a városvezető koalícióban – írtuk meg tavaly novemberben. Emlékezetes, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Tiszta Vásárhelyért külterületi képviselőjelöltje közzétette: a továbbiakban nem vesz részt az önkormányzati munkában. Akkor úgy fogalmazott, leginkább az ellen van kifogása, ahogyan Márki-Zay Péter polgármester és az önkormányzat körül Vásárhelyen az MSZP nyomul és viselkedik. Világossá tette: „az MSZP miatt nem folytatom tovább”. Azt is megjegyezte, nem bomlasztani akar, de „nem tudom tolerálni az MSZP-s viselkedést, gondolkodást!!!”  A kialakult vitában elismerte, tisztában volt azzal, hogy az MSZP is részese a vásárhelyi összefogásnak, „csak akkor még nem gondoltam, hogy ennyire nyomulnak, mindenkit letaposva! Számomra az összefogás azt jelenti, hogy nem a pártokat képviselik, hanem az embereket!” – magyarázta döntése és háttérbe húzódása okait a sokak által kedvelt külterületi politikus. Aki arra is rámutatott, a jó szándék vezérli, mikor lerántja a leplet a vásárhelyi markáns szoci nyomulásról és arról, hogy a jól hangzó kommunikációval szemben bizony a vásárhelyi városvezetést is átitatják a (szocialista) pártérdekek. Ekkor még nem mondta ki, de egyértelműnek tűnt: ennek emblematikus alakja nyilván a harcos és erős érdekérvényesítő MSZP-s alpolgármester, Kis Andrea.

A polgármester akkor visszautasította, hogy MSZP-seket juttatnának pozíciókba a városban, az önkormányzati rendszerben. Cáfolta, hogy bármiféle politikai beleszólás történne Vásárhely ügyeibe az MSZP részéről, amit – állította – egyedül Kis Andrea alpolgármester képvisel a csapatukban. Volt jelöltje állításait pedig annyival intézte el: csak a sértettség beszél belőle, miután nem választották meg képviselőnek.

Mostanra azonban úgy tűnik, egyre többen és többen fogalmaznak meg kritikát a szocialista alpolgármester tevékenységével kapcsolatban, miután információink szerint Kis Andrea egyfajta politikai komisszárként és főideológusként vesz részt a város vezetésében. Nem mellesleg az utóbbi időszakban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy bőszen szelfizget a parlamenti küszöb környékére süllyedt, a fővárosban számos korrupciógyanús ügybe keveredett (lásd Kispest) MSZP vezetőivel – így például a Vásárhelyre látogató Harangozó Tamás parlamenti frakcióvezető-helyettessel.

Barta Róbert a napokban közzétett újabb, nyilvános Facebook-posztjában arról szól, hogy az elmúlt négy hónap alapján is tanulságos számára „ez az MSZP-s összefogás”. Mint hozzáteszi, elsősorban Kis Andrea alpolgármesterrel kapcsolatban vannak személyes és politikai jellegű fenntartásai, akit egész egyszerűen alkalmatlannak tart: Az tény, hogy soha nem rejtem véka alá a véleményem, és ezt több alkalommal neki is elmondtam, hogy szerintem ALKALMATLAN!”

Barta Róbert: Kis Andrea alkalmatlan 1

Kritikájával sokan egyetértettek, így például Márki-Zay egyik bizalmasa, a fotósaként-videósaként ismertté vált Szabó Márton is. Ő szintén nyilvános kommentjében azt fűzte hozzá Barta észrevételeihez, hogy nagyon gyengének tartja Kis Andrea teljesítményét, illetve hogy sokakkal együtt az „MSZMP-leszármazottak hatalomba kerülése” miatt húzódott háttérbe: „Alpolgármester asszonyunk munkáját nagyon gyengének ítéljük, és ezt most már minden fórumon ki fogjuk fejteni. Nem tetszik az emberi hozzáállása, munkatársak menekülnek mellőle.”

Barta Róbert: Kis Andrea alkalmatlan 2

Egy másik vásárhelyi hozzászóló pedig felhívta a figyelmet: „ez az egész csak az MSZP-s kis csapatról és a gyűlölködésről [szól], amit nem tudnak befejezni”….

Barta Róbert: Kis Andrea alkalmatlan 3

Borítókép: Facebook/MSZP Hódmezővásárhely, belső fotók: Facebook/Barta Róbert