Surján László mond beszédet Szegeden, a kommunizmus áldozatainak emléknapján 2

Ismét közös szervezésű programmal emlékezik a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára. A programban történelmi vetélkedő és koszorúzással egybekötött megemlékezés is helyet kapott – utóbbi szónoka dr. Surján László, korábbi európai parlamenti képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt tiszteletbeli elnöke lesz.

Az emléknap délelőttjén a megye középfokú oktatási intézményeiben tanuló, 14-19 év közötti diákok alkotta csapatok mérik össze tudásukat és felkészültségüket arról, mit tudnak lakóhelyük, megyéjük 1944 és 1989 közötti múltjáról. A kreatív feladatok megoldását szakértő zsűri értékeli, amelynek tagjai között megyei történészek, történelemtanárok, közgyűjtemények munkatársai vesznek részt.

A vetélkedő időpontja: 2020. február 25. 10 óra, helyszíne a Csongrád Megyei Kormányhivatal nagyterme (Szeged, Rákóczi tér 1.). Az eredményhirdetés ugyanott lesz két óra múlva, tehát 12 órakor.

A program délután, a megemlékezés hagyományos színhelyén, a Glattfelder téren folytatódik. Kligl Sándor szobrászművész recski kőtömbökből álló alkotásánál Bartók Csaba, a szegedi közgyűlés tagja, a FIDESZ városi elnökének köszöntő gondolatai után dr. Surján László, korábbi EP képviselő, a KDNP tiszteletbeli elnöke mond emlékezőbeszédet. A rendezvény koszorúzással és mécses gyújtással zárul.

Surján László mond beszédet Szegeden, a kommunizmus áldozatainak emléknapján

Borítókép: youtube.com