Sportolói díjakat adtak át Vásárhelyen (fotókkal) 5

Máté Mirabella taekwondos, Ocsák Soma judós, Szőke Zita úszó és Tóth Martin Zétény vízilabdás is díjat kapott a tavalyi évben végzett sportteljesítményéért pénteken Vásárhelyen. A fiatalok leginkább arról álmodnak, hogy olimpián és világbajnokságokon is bemutathassák tudásukat.

Mint arról beszámoltunk: sportolói díjakat adott át a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Alapítvány és a Rádió 7 február 21-én. Az ünnepségről ITT számoltunk be, a fiatal tehetségekkel pedig külön is beszélgettünk.

Sportolói díjakat adtak át Vásárhelyen (fotókkal) 18

Máté Mirabella a tavalyi legnagyobb eredményének a németországi WT President’s Cup-on és a horvátországi Karlovac Openen elért sikereit tartja. A 19 éves taekwondos lány ugyanis előbbin freestyle felnőtt korosztályban 3., míg utóbbin a felnőttek között formagyakorlat és freestyle „fekete öves” kategóriában első lett.

Mirabella a családja által ismerkedett meg a taekwondoval, és immár 11 éve űzi azt. Mint elmondta, azért szereti a sportágat, mert megtanította a türelemre, higgadtságra és nyugalomra. Tíz éves kora óta több országos versenyen vett részt eredményesen, majd nemzetközi versenyeken is indult, ahonnan érmekkel tért haza. Tizenöt évesen már részt vett a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület edzői munkájában. Testnevelő tanár szeretne lenni.

Sportolói díjakat adtak át Vásárhelyen (fotókkal) 19

Ocsák Soma 2007-ben született Hódmezővásárhelyen. A Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulója és a Hód Judo Sportegyesület sportolója 2019-ben a Budapest Kupán elért első helyezésére a legbüszkébb, ugyanis 27 országból 1700-an indultak a megmérettetésen.  A 13 éves fiú +66 kg kategóriában léphetett a dobogó legfelsőbb fokára.

– Öt évesen szerettem meg a judot, ugyanis ez által jobban tudom kontrollálni az érzéseim és jobban tudok a dolgokra figyelni. Könnyebbé vált az életem, és amit eltervezek, azt minden áron véghez viszem – árulta el Soma, aki szeretne bekerülni a magyar válogatottba, és ki szeretne jutni az olimpiára.

Sportolói díjakat adtak át Vásárhelyen (fotókkal) 21

– Európa- és világbajnokságon, valamint olimpián is szeretnék úszni – fogalmazta meg terveit a 17 éves Szőke Zita, miután átvette a díjat. A lány 12 éve úszik és 2015-ben lett Bán Sándor tanítványa. Főbb eredményei tavaly: Budapesten az Ifjúsági VB-n 5. 6. 8. hely 4×100 női vegyes, 4×200 női gyors és 4×100 Mix gyorsváltóban. Ifi Európa Bajnokságon Oroszországban: 5. hely 4×200 női gyorson, 6.hely 4×100 Mix gyorson és 8. hely 4×100 női vegyesváltóban. Magyar felnőtt bajnok a 4×100 Mix vegyesváltóban. Országos ifjúsági bajnok 100 női gyorson.

Zita jelenleg a HSZC Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója. Reméli, hogy az idei Ifi Európa-bajnokságon a lehető legjobbat hozza ki magából, mivel több évben már nem vehet részt ezen a viadalon.

Sportolói díjakat adtak át Vásárhelyen (fotókkal) 20

Tóth Martin Zétény a Hódmezővásárhelyi Vízilabda Sport Club játékosaként sikeres szezont tudhat maga mögött. A 2018-2019-es Dél-keleti gyermek bajnokságban ezüstérmet szerző HVSC csapatának meghatározó játékosa volt, 23 meccsen szerzett 123 góljával a kiírás gólkirálya lett. Emellett a Zentai nemzetközi tornán a kiírás legjobb játékosa díjat is elnyerte.

– A mostani kitüntetést a többi díjam mellé teszem, és minden nap ránézek, hogy motivációt adjon az újabb sikerekhez – osztotta meg velünk a 14 éves Martin, aki idővel szeretne bekerülni az OB I-es játékosok közé.

A fiatal reménységnek a vízilabda a folyamatos edzések és kihívások mellett kikapcsolódást is jelent, ugyanis megnyugtatja, ha feszült. Célja pedig nem kisebb, mint hogy versenyezzen a 2024-es olimpián.

Sportolói díjakat adtak át Vásárhelyen (fotókkal) 17

Sok sikert kívánunk sportolóinknak az álmaik elérésében!