Márki-Zay Péter és Kálmán Olga

Két jelölést is kapott a pártban, a kongresszus fog dönteni a szerepéről.

Március 1-jén tisztújítás lesz a DK-ban, ahol jelölést kapott két pozícióra is Kálmán Olga – írja az ATV.

A tagság jelöl valakiket, a jelöltek pályázhatnak akár több pozícióra is, utána van egy jelölés-előkészítő bizottság, a véleményezett pályázatok ők eldöntik, kiket ajánlanak a kongresszusba, és a kongresszus dönt a végén” – mondta Kálmán Olga, aki azt is elárulta, hogy elnökségi tagságra pályázott pártján belül.

Az ATV-nek beszélt a politikus a két MSZP-s polgármesterről is, akik otthagyják a pártjukat és csatlakoznak a DK-hoz. Azt mondta, természetes, hogy a pártjában örülnek a döntésnek.

Forrás: hvg.hu