Felfalja a DK az MSZP-t

Folytatódik az MSZP felbomlása, tegnap két budapesti szocialista polgármester – Szaniszló Sándor és Kiss László – lépett ki a pártjából, és bejelentették, hogy a DK-hoz csatlakoznak. Kiszelly Zoltán politológus szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Gyurcsány-párt előbb-utóbb bekebelezi a szocialistákat.

János, az MSZP-ből két budapesti polgármester dezertált, akik egyúttal bejelentették: a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz csatlakoznak – számolt be róla tegnap az Index.

Mivel a kettős párttagság a szocialisták alapszabálya szerint tiltott, a XVII. kerületet vezető Szaniszló Sándornak és Kiss Lászlónak, Óbuda polgármesterének is megszűnik szocialista párttagsága.

A lap szerint a két kerületi vezető azzal indokolta döntését, hogy polgármesteri programjuk végrehajtásához a DK politikai közösségétől kaptak megfelelő garanciákat és politikai támogatást. Továbbá arra hivatkoztak, hogy az európai politikát illetően az a vonal áll hozzájuk a legközelebb, amelyet a Dobrev Klára vezette EP-delegáció képvisel például az európai minimálbér és minimálnyugdíj, valamint az uniós családi pótlék kérdésében.

– Polgármesterként közvetlen közelről látjuk a méltatlan közalkalmazotti bérek és az alulfinanszírozott egészségügy minden következményét. Ennek megoldásához, akár visszafordításához éppen a DK európai politikája lehet a kulcs – írták. Szaniszló és Kiss a jövő héten írhatják alá a belépési nyilatkozatot a Gyurcsány-pártba. A portál szerint mindkét politikus átállása váratlan volt.

Az elmúlt időszakban többen is elhagyták az MSZP-t: Botka László, Szeged polgármestere a múlt év végén, Szanyi Tibor pedig január elején jelentette be távozását. De a szocialisták kudarcai nyomán Farkas István és Szabó Gábor újpesti önkormányzati képviselők, valamint Trippon Nobert, a kerület egyik alpolgármestere is visszaadta párttagkönyvét és belépett a DK-ba.

A 33 fős fővárosi közgyűlésben jelenleg az MSZP-nek hét-, a DK-nak négyfős frakciója van, Kiss és Szaniszló átigazolásával ez az arány 5-6-ra módosul a Gyurcsány-párt javára. A DK-csoport így megkerülhetetlenné válik minden közgyűlést érintő döntéshozatalban.

– Minden egyes kilépővel egyre messzebb kerül az öt százalék körüli támogatottságú MSZP a parlamenti mandátumszerzéstől. Mindeközben a szocialista politikusok láthatóan lábbal szavaznak, egyre többen hagyják el a pártjukat – jelentette ki lapunknak Kiszelly Zoltán politológus. Szavai szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az MSZP összeolvad a DK-val, bár a szocialistáknak ez közel sem a legkedvezőbb kimenetel. – Elsősorban a másodvonalbeli szocialisták állnak át Gyurcsányhoz.

Az MSZP számára sokkal észszerűbb szcenárió lenne, ha a Momentummal keresnének szorosabb együttműködést. Ha a közeli szövetségesük, a Párbeszéd esetleg ezt teszi, akkor eléggé nagy bajban lesznek – mutatott rá az elemző. Kiszelly Zoltán arra is kitért, hogy az MSZP a tavaly őszi önkormányzati választáson is csak külső segítséggel volt képes elérni azt az eredményt, amelyet Budapesten elkönyvelhetett.

– Kijelenthetjük, hogy Karácsony Gergely mentette meg őket, mert ha végül Kálmán Olga, a DK jelöltje nyert volna a főpolgármester-jelöltek előválasztásán, akkor a Gyurcsány-párt és a Momentum biztosan nem tartotta volna be a tavaly tavaszi alkut, és jóval kevesebb polgármesterjelöltet állíthattak volna a szocialisták – fejtette ki a politológus.

Forrás: magyarnemzet.hu