Ilyen volt az I. Promenad Darts Cup – galéria!

Hatalmas hangulatban, rendkívül magas színvonalú mérkőzésekkel zajlott le az I. Promenad Darts Cup a Népkerti Sörözőben. A szombati verseny megmutatta, Vásárhelyen is van igény erre a sportra, mi pedig mindent megteszünk annak érdekében, hogy még szélesebb körben elterjedjen a darts.

Először is szeretnénk megköszönni minden játékosnak, és minden szurkolónak, hogy részt vettek az I. Promenad Darts Cup-on. Úgy véljük, hogy aki ott volt, biztosan nem bánta meg. Óriási hangulatban, nagyon kemény, és szoros meccsek voltak.

Már a verseny kezdetekor alig lehetett beférni a játéktérbe. 32 játékos mérte össze tudását, ami hatalmas öröm nekünk, hiszen álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen sokan fognak nevezni az első ilyen versenyünkre.

Külön gratulálunk Sajti Imrének, aki első versenyén vett részt, és egészen a legjobb 8-ig dobta magát. Várunk legközelebb is, Imi!

Olyan induló is volt, aki a városhatárokon kívülről érkezett, így volt például szegvári és szegedi versenyző is.

Mindenkit külön-külön meg tudunk dicsérni, tehát minden versenyző vegye úgy, hogy megtettük! Akad még egy csoport, akiknek külön szeretnénk köszönetet mondani. Ők pedig a Blue Front, akik már-már „tévés PDC hangulatot” varázsoltak nekünk. Óriásiak vagytok srácok, köszi ezt a brutál szurkolást!

És akkor zárásként nézzük a helyezéseket:

  1. Bacsa Gábor
  2. Nagy Gergő
  3. Gazsó Bence és Kovács Attila

Elég hullámzóan ment a játék ma. A többiek nagyon szépen játszottak, ezért muszáj volt tartani a szintet. Nagyon színvonalas volt a verseny. Ahhoz képest, hogy nem számítottatok ilyen sok versenyzőre, nagyon szépen felkészültetek” – nyilatkozta a verseny megnyerése után Bacsa Gábor, aki elárulta, hogy a kedvenc játékosa Phil „The Power” Taylor.

Ilyen volt az I. Promenad Darts Cup – galéria! 4

Az I. Promenad Darts Cup eredményeit, és a verseny menetét ITT találja.

Gratulálunk a versenyzőknek, találkozunk a II. Promead Darts Cup-on! Game on!

 

/További képek a Népkerti Söröző Facebook oldalán/

I. Promenad Darts Cup

IMG_3413
IMG_3417
IMG_3415
IMG_3432
IMG_3411
IMG_3444
IMG_3426
IMG_3440
IMG_3446
85179663_859661667827593_7055498469703680000_n
86479049_1107351356274434_5667682845741547520_n
86475805_189842789044067_222926695496155136_n
85075822_173058134125849_4096870085614895104_n
86389370_530297891025317_1280713519150399488_n
86491059_143259290129604_7931628195579691008_n
86615285_214689006337142_1732529213807788032_n
86724520_686997162125011_7856679581745414144_n
86495885_527718231054558_7951356840091058176_n
86621801_499436094092768_7259435869243703296_n
86499234_3285458158149484_6988015544116969472_n
86495707_233789354310183_1945344495432237056_n
86841997_247338212966662_2017115782655246336_n
IMG_3395
IMG_3392
86860296_619667945497136_896066564632084480_n
IMG_3402
86757834_248898119438065_424884763652784128_n
IMG_3389
IMG_3403
IMG_3400
IMG_3409
IMG_3408
IMG_3407
IMG_3413 IMG_3417 IMG_3415 IMG_3432 IMG_3411 IMG_3444 IMG_3426 IMG_3440 IMG_3446 85179663_859661667827593_7055498469703680000_n 86479049_1107351356274434_5667682845741547520_n 86475805_189842789044067_222926695496155136_n 85075822_173058134125849_4096870085614895104_n 86389370_530297891025317_1280713519150399488_n 86491059_143259290129604_7931628195579691008_n 86615285_214689006337142_1732529213807788032_n 86724520_686997162125011_7856679581745414144_n 86495885_527718231054558_7951356840091058176_n 86621801_499436094092768_7259435869243703296_n 86499234_3285458158149484_6988015544116969472_n 86495707_233789354310183_1945344495432237056_n 86841997_247338212966662_2017115782655246336_n IMG_3395 IMG_3392 86860296_619667945497136_896066564632084480_n IMG_3402 86757834_248898119438065_424884763652784128_n IMG_3389 IMG_3403 IMG_3400 IMG_3409 IMG_3408 IMG_3407