10 napig tartott, mire rendbe rakták az összeomlott informatikai rendszert a városházán

Február 19-et érdemes bevésni a naptárába minden civil szervezetnek, egyesületnek, ugyanis addig lehet regisztrálni a NEA-elektorválasztásra. Ugyanis nem mindegy, kik képviselik majd az érdekeiket a jövőben, kik lobbiznak a forrásokért. Részletes útmutatókkal!

A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) ötévente ír ki elektori választásokat, erre idén tavasszal kerül sor.

– A civil szervezetek erre egy-egy jelöltet állíthatnak. Érdemes olyan személyt választani és regisztrálni, aki meg tud majd jelenni az elektorválasztáson – ismertette lapunknak Horváth Zoltán.

A fideszes önkormányzati képviselő hozzátette: a választás azért fontos a szervezeteknek, sportegyesületeknek és olvasóköröknek, mert nem mindegy, hogy a Nemzeti Együttműködési Alapnál kik lobbiznak az érdekekért, forrásokért.

– Minél több tag kerül be Csongrád megyéből, annál jobb lehet az itteni civileknek, ugyanis nem csak az ország másik feléből döntenek az ügyekben – magyarázta.

A regisztráció az EPER-rendszeren keresztül történik. Horváth Zoltán szerint egy mindössze 10 perces folyamatról van szó, viszont figyelni kell arra, hogy a rendszer által generált adatlapot ki kell nyomtatni, alá kell írni, pecséttel ellátni, majd szkennelni és elektronikusan benyújtani.

A jelentkezés február 19-én éjfélig lehetséges. Ezt követően írják majd ki a választás időpontját.

Aki segítségre szorul a kitöltésben, az Horváth Zoltántól kérhet segítséget.

Részletes útmutató:

utmutato_uj_regisztracio_elektori_jelentkezes_2020

utmutato_regisztralt_szervezet_elektori_jelentkezes_2020

elektori_GYIK_2020 utmutato_uj_regisztracio_elektori_jelentkezes_2020

Borítókép: Illusztráció