Áll a bál az algyői óvodában – engedély nélkül fotózták a gyerekeket? 2

Forrnak az indulatok az Algyői Szivárvány Óvoda körül, aminek vezetése úgy fotóztatta le a gyerekek egy részét egy külsős – az ország másik feléről érkező céggel -, hogy a szülők nem tudtak erről. A céget azóta nem érik el, és aggódnak, hogy mi lesz a gyerekekről készült digitális képekkel.

Az egyik, szerkesztőségünket megkereső szülő elmondta, hogy az ősszel volt egy előadás az óvodában, amihez kapcsolódóan egy fotózáson vett részt a gyerekek egy része.  Ez a fotózás több nappal az előadás után volt, és a cég ingyenesen nyújtotta ezt a szolgáltatást. A dolog érdekessége, hogy az óvoda semmilyen formában nem jelezte a szülőknek, hogy van egy ilyen lehetőség, csak utólag értesültek arról, hogy a gyerekeikről fényképek készültek.

„Akkor derült ki, hogy fotókat csináltak a gyerekekről, mikor december közepén elkészültek azok. A fotócsomagot megmutatták nekünk, elmondták, hogy mennyibe kerül, illetve tudatták velünk, hogy ha nem vesszük meg, akkor visszaküldik a cégnek. Ekkor tettem fel a kérdést, hogy visszaküldik a gyerekemről a képeket? Kinek? Miért? Hova?” – mesélte a történteket az egyik érintett.

A fényképész cég, mely előadást is tartott a csillagokról, először dolgozott össze az óvodával, annak ellenére, hogy az intézmény eddig mindig ragaszkodott ahhoz a fotóshoz, akivel hosszú évek óta partnerek. A sátoraljaújhelyi (vagy miskolci?) cég weboldala is kérdéseket vet fel. Tekintsünk el attól, hogy egy végtelen egyszerű és lebutított oldalról van szó, de a kontakt információk is eltérőek rajta.

Áll a bál az algyői óvodában – engedély nélkül fotózták a gyerekeket? 1

A minket megkereső szülök próbálták elérni a vállalkozást, hogy megtudják, mi lesz azokkal a képekkel, amiket nem vásároltak meg, hanem visszaküldtek. Próbálkozásuk sikertelen volt, nem tudták elérni a céget. Az tehát, hogy mi lett a képekkel, felhasználják-e azokat valahol – egyelőre – nem derült ki. Mint ahogy az sem, hogy miért érte meg egy ingyenes előadást tartani, valamint egy másik napon ingyenesen lefotózni a gyerekeket. Kérdés továbbá, hogy az óvoda vezetése miért nem értesítette a szülőket a fotózásról? „Egy rendes óvodai fotózás keretein belül volt egy megrendelőlap, aminek aláírásával hozzájárulását adta a szülő. Jelen esetben azonban ilyenről szó sem volt” – fogalmazott az egyik aggódó szülő.

Az ügyben természetesen felkerestük Osváth Lászlóné óvodavezetőt, aki azt mondta, hogy a cég egy csillagvizsgálós előadással érkezett az óvodába, és annak keretén belül fotóztak. Kifejtette, hogy nem volt kötelező megvásárolni a fényképeket, és elmondása szerint csak azokat a gyerekeket fotózták, akik tanév elején kitöltötték az általános nyilatkozatot, hogy óvodai rendezvényeken készült képeken rajta lehetnek az óvodások. „Az előadás azért volt ingyenes – egyébként 200.000 forintba került volna -, hogy ők ezeket a fotókat elkészíthessék. Egy őszi dekoráció előtt ültek a gyerekek, és nem volt vásárlási kötelezettség.”

Az intézmény vezetője hozzátette, hogy a cég kereste meg őket, az előadás ősszel volt, az elkészült képek karácsony körül érkeztek meg az óvodába, és januárba lettek visszaküldve azok, amiket nem vásároltak meg.

A kérdések száma nemhogy csökkent volna, még inkább nőtt. Ha csillagokról tartanak előadást, miért „sima” őszi környezetben fotózták a gyerekeket? Miért nem tájékoztatták a szülőket, hogy fotózni fogják a gyerekeiket? Mivel digitális fényképezővel készültek a fényképek, nem elég, ha a papíralapú képeket semmisítik meg. A cég weboldalán semmilyen adatvédelmi tájékoztató nem található, és a szülőknek sem adtak semmilyen tájékoztatást.

Az óvoda honlapjáról letölthető az a nyilatkozat, amit a szülőkkel töltetnek ki tanév elején. Ebben az áll, hogy:

„az óvoda által szervezett programokon történő fotózások alkalmával készült fotókat az intézmény szabadon (bármilyen célból, bármikor) megjelenítheti az:

  • óvoda honlapján (www…………….hu),
  • a csoport zárt facebook csoportjában,
  • az intézmény mindennemű rendezvényén (pl. Kiállítás)
  • Intézményi dokumentációkban (beszámolók, pályázatok,……)
  • kerületi/városi/települési folyóirat és egyéb szakmai újságban, önkormányzati honlapon”

Áll a bál az algyői óvodában – engedély nélkül fotózták a gyerekeket?

Ennek értelmében tehát minden óvoda által szervezett programon lehet fotózni a gyerekeket. Kérdés azonban, hogy egy külsős cég előadása, és egy, az óvodától független fotózás mennyire számít óvodai rendezvények. Továbbá a képeket nem az intézmény jelenítette meg, hanem egy külsős cég.

Bárhol is legyen az igazság, az mindenesetre érhetően kelthet aggodalmat, hogy az óvoda vezetése titokban tartotta a fotózást, és nem szólt arról a szülőknek.

 

Borítókép: mhvisz.hu