Véget ért az európai parlamenti választás – több mint 18 ezer vásárhelyi szavazott!

Hét településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap. Balatonszabadiban, Kazsokon, Kistamásiban, Ortaházán és Kisbucsán polgármestert, Keszthelyen egyéni választókerületi képviselőt, Rábaszentandráson képviselőket választanak.

A Somogy megyei Balatonszabadiban azért kell időközi választást tartani, mert az októberi önkormányzati választáson szavazategyenlőség alakult ki, mindkét polgármesterjelölt 535 érvényes voksot kapott. A vasárnapi voksoláson ugyanaz a két független jelölt indul, mint ősszel: Hosszú-Kanász Eszter és Király Kálmán. A községben mintegy 2400-an szavazhatnak.

A szintén Somogy megyei Kazsokon azért kell időközi választást tartani, mert a község tavaly októberben megválasztott polgármestere, Jámbor István (Fidesz-KDNP) lemondott tisztségéről. A vasárnapi választáson három független jelölt, Boldog Géza, Illés Béla és Károlyi Krisztián verseng, rájuk a Kaposvárhoz közeli település 244 választópolgára voksolhat.

A Baranya megyei Kistamásiban azért kell polgármester-választást rendezni, mert a Szigetvártól nyugatra lévő települést több mint két évtizede irányító, a tavaly októberi önkormányzati választáson győztes független településvezető, Bagoly Jánosné elhunyt. Az időközi polgármester-választáson hat független jelölt indul: Bogdán István, Bogdán Sándor, Mülner Istvánné, Orsós Béla, Papp Szilárd és Vástyán Lajosné. A választási névjegyzékben 117 kistamási lakos szerepel.

A Zala megyei Ortaházán szintén haláleset miatt kell időközi választást tartani, a tavaly októberben újraválasztott polgármester, Vajmi Ferenc ugyanis egy hónappal a voksolás után elhunyt. A vasárnapi voksoláson három független jelölt indul: Rácz József, Tekán István és Tóth Tibor, a választói névjegyzékben 95-en szerepelnek.

A szintén Zala megyei Kisbucsán pedig azért tartanak időközi választást, mert tavaly októberben szavazategyenlőség alakult ki a két jelölt között, mindketten 141-141 szavazatot kaptak. A vasárnapi időközi választáson ugyanez a két független jelölt, Takács Ferenc jelenlegi polgármester és Zabb Annamária indul. A településen 395 választópolgár szerepel a névjegyzékben.

Ugyancsak Zalában, Keszthelyen a 6. számú egyéni választókerületben képviselőt kell választani: tavaly októberben ugyanis Molnár Tibor János (Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület) és a fideszes Dósa Zsolt egyaránt 384 szavazatot kapott. Vasárnap ismét elindul Molnár Tibor János, a Fidesz-KDNP jelöltjeként pedig Sáringer-Kenyeres Marcell. A választói névjegyzékben 1812-en szerepelnek. Sajátos helyzet, hogy Molnár Tibor már a képviselő-testület tagja, tavaly októberben a KÉVE listájáról jutott be. Miután most egyéni körzetben indul, ha ő nyer, a listás helyét át kell adnia a jelölőszervezete által megnevezett új képviselőnek. A keszthelyi önkormányzatban jelenleg a Fidesz-KDNP-s polgármester mellett hét kormánypárti és három ellenzéki – a KÉVE színeiben frakciót alkotó – képviselő foglal helyet.

A Győr-Moson-Sopron megyei Rábaszentandráson négytagú képviselőtestületet választanak vasárnap, mert az októberi önkormányzati választáson egy képviselőjelölt sem indult, így csak polgármestert választott a falu. Emiatt az előző képviselő-testület mandátuma az új választásig meghosszabbodott. Vasárnap nyolc független jelöltre szavazhat a 371-en választópolgár.

Vasárnap öt településen – a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajópüspökiben, a Tolna megyei Koppányszántón, a Heves megyei Bükkszentmártonban, a Komárom-Esztergom megyei Bajnán, valamint a Pest megyei Veresegyházon – roma települési nemzetiségi választást is tartottak volna, ezek a választások azonban jelöltek hiányában elmaradnak. Ezeken a településeken emiatt legközelebb csak 2024-ben lehet roma nemzetiségi önkormányzatot alakítani.

Fotó: illusztráció