A vásárhelyi vagyonnyilatkozatok rejtélye – hol itt a transzparencia?

Az egyik városatya bevallása teljességgel olvashatatlan. A másiknak (elvileg) képviselői jövedelmén kívül nincs semmilyen bevétele, azaz bruttó százezerből tart egy el ötgyerekes családot. Ha ennyire transzparens az egész, nagy kérdés, mi értelme egyáltalán a vagyonnyilatkozatosdinak…

Néhány nappal ezelőtt felkerültek a város holnapjára a hódmezővásárhelyi városvezetők, illetve az önkormányzati képviselők friss, aktuális vagyonnyilatkozatai. Ez eddig rendben is van, határidőre kitöltötték a dokumentumokat, a város pedig elérhetővé tette a széles nyilvánosságra számára. Jár a taps! A bevallásokat böngészve azonban több érdekességre, furcsaságra bukkantunk, melyek felvetik a transzparencia mint olyan kérdését.

De ne szaladjunk ennyire előre! Érdemes felhívni a figyelmet, hogy Hódmezővásárhelyen a polgármester és egyik alpolgármestere kiemelten magas fizetést vághatnak zsebre – a képviselőkhöz képest is. Egy mezei települési képviselő havi jövedelme ugyanis mindösszesen bruttó 100 ezer forint (üljön bármelyik frakcióban). Ezzel szemben és ehhez képest a jelenlegi vásárhelyi többség két vezető politikusa kifejezetten jól élhet a városból, a vásárhelyi adófizetők pénzéből. Márki-Zay Péter (MMM – Tiszta Vásárhelyért) havi illetménye az államtitkári fizetésekkel egyenértékű, felülről veri az 1 millió forintot: a havi 997 200 forintos bért 15 százalékos, 149 580 forintos költségtérítés egészíti ki (summa summarum: 1 146 870 Ft). Alpolgármestere, a szocialista Kis Andrea havi 797 800 forintos fizetését 15 százalékos, azaz 119 670 forintos a költségtérítés tolja 900 ezer ropogós magyar forint fölé (summa summarum: 917 470 Ft).

A közgyűlésben a bevallások szerint Gyöngyösi Ferenc (MMM – Tiszta Vásárhelyért) rendelkezik a legtöbb ingatlannal (összesen öttel). A tulajdonában van egy 217 négyzetméteres lakóház, egy 70 négyzetméteres társasházi lakás, egy 406 négyzetméteres építési telek. Egy 202 négyzetméteres garázsnak 12/120-ad részben tulajdonos, egy 705 négyzetméteres telken pedig örökölt egy lakóházat. (Kis Andreának viszont ezzel szemben például nincs ingatlanja.) Az autók terén is Gyöngyösi a csúcstartó, egy Audi mellett két Suzukit is hajthat. A legjelentősebb szántóterületekkel a külterületi képviselő, Benkő Zsolt (Fidesz-KDNP) bír, Vásárhely mellett Földeákon is vannak szántói. Gyöngyösi Ferenc 2,5 millió, Berényi Károly alpolgármester (MMM – Tiszta Vásárhelyért) 2 millió forintnyi készpénzt gondozgat, Horváth Zoltán (Fidesz-KDNP) 5,9 millió forintos értékpapír-megtakarítást tudhat magáénak. A legkomolyabb darabszámú és értékű könyvgyűjteményt Márki-Zay Péter és Bálint Gabriella (Fidesz-KDNP) rendezgeti otthonában a politikusok közül. A polgármester még egy kategóriában vezető: ő a legeladósodottabb. Banki tartozása 14,1 millió forintra rúg.

A vásárhelyi vagyonnyilatkozatok rejtélye – hol itt a transzparencia? 1

Ami pedig a transzparenciát, az átláthatóságot illeti, azzal kapcsolatban bizony joggal lehetnek észrevételei az egyszerű érdeklődőnek. A leginkább szabad szájú képviselő, Mester János (MMM – Tiszta Vásárhelyért) kézzel írt vagyonnyilatkozata ugyanis teljességgel olvashatatlan, vagyis képtelenség megállapítani, mit tüntetett fel benne a politikus, vagyis milyen ingatlanjai, bevételei is megtakarításai vannak… Ennek kapcsán akár még jogi kérdések is felmerülhetnek – egyáltalán mennyire fogadható el egy ilyen „bevallás”?

Otlokán Mihály (MMM – Tiszta Vásárhelyért) pedig abból a szempontból különös, hogy miközben köztudomásúlag – és rendkívül tiszteletre méltó módon – nagycsaládban él, öt gyermeket nevel, vagyonnyilatkozata szerint a fent említett bruttó 100 ezer forintos havi képviselői illetményén kívül semmilyen más jövedelemmel nem rendelkezik. Ékszerbecsüs foglalkozását, tevékenységét szünetelteti, megtakarítása, banki hitele, kölcsöne, befektetése nincs, gazdasági társaságban sincs tisztsége, tulajdonrésze. Ily módon aligha lehet vitás, hogy komoly erőfeszítéseket igényelhet a részéről a családfenntartás. A képviselőtől meg is kérdeztük, hogyan oldják ezt meg, illetve nincs-e esetleg egyéb bevétele máshonnan, például a testépítéshez kapcsolódó közismert és nagy sikerű sportvezetői, sportszervezői, edzői tevékenységéből. Amint válaszol megkeresésünkre, frissítjük cikkünket.

Illusztráció: pixabay.com, belső fotó: részlet Mester János olvashatatlan vagyonnyilatkozatából