Várva Várt Alapítvány: célunk, hogy a megfogant magzatok VÁRVA VÁRT személyként születhessenek meg

A Várva Várt Alapítvány immár egy évtizede azon dolgozik az ország minden táján, hogy a megfogant magzat olyan módon, és körülmények közé jöjjön a világra, ami után egy teljes értékű, biztonságos életet képes élni. Vagyis, olyan lányokat, nőket és asszonyokat vesz a karjaiba, akik a legkülönbözőbb okok miatt nem, vagy nem egészen képesek egyedül, önerőből kihordani a megfogant gyermeket. Az alapítvány tevékenységének köszönhetően évről-évre egyre kevesebben döntenek az abortusz mellett. Persze ettől függetlenül nem minden esetben a magzat kihordója az, aki felneveli az újszülöttet. Tagadhatatlan, hogy a bizonytalan élethelyzetek és körülmények miatt gyakorivá vált az örökbe adás, és szerencsére ezzel együtt párhuzamos nőt az örökbe adásra való hajlandóság is. Arról, hogy hogyan működik az általuk kiépített rendszer, hogy a tevékenységük pontosan mire is orientálódik és, hogy hogyan lehet segítségül hívni őket, a Várva Várt Alapítvány munkatársát, Kövecses Ágit kérdeztük.

Mikor és milyen apropóból jött létre a Várva Várt Alapítvány?

A Várva Várt Alapítvány 2010-ben kezdte meg működését, mint civil összefogás. Előzményként ismertethető, hogy egy nagy baráti társaságban időről-időre többször és többekben is felmerült az örökbefogadás vágya, ez volt az, ami elindította az alapítvány létrehozásának gondolatát, majd később magát a folyamatot is. A létrehozás után az alapítók közül többen is sikeresen fogadtak örökbe kisbabát, tették akkor mindezt még jóval az alapítványon kívül. Az életvédelem és az örökbefogadás témájában érintett tagokat a sikeres családtámogatási gyakorlat apropója ösztönözte arra, hogy mindezt szervezeti keretek között tovább folytassák. Így aztán 2012-ben elkezdtek az EMMI-nél olyan tanfolyamokat végezni, amelyek a válsághelyzetbe került várandósoknak való segítségnyújtásra összpontosulnak, illetve az örökbeadásra-fogadásra koncentrálódtak.

Hány tag segíti ma a működést, és pontosan mely tevékenységekre orientálódik mindez?

A legfontosabb feladatunk a babamentés, vagyis a válsághelyzetbe került kismamák támogatása.  Pórbálunk mindehhez olyan feltételeket biztosítani, ami által ők maguk is azt érzik, a magzatnak helye van a világban. Lehetőséget nyitunk arra is, hogy a kihordást és a szülést követően a baba örökbe adása mellett döntsenek. Tehát segítséget nyújtunk a nyílt örökbefogadási eljárásban is. Jelenleg országosan körülbelül 150-200 önkéntes segíti ezt munkát, köztük jó néhány szakember; szülésznő, szülészorvos, pszichológus, védőnő és szociális munkás. Az önkénteseink munkája igen sokrétű. Szükségünk van ugyanis segítségre az adományok begyűjtésében, a raktárba rendezésében, a kiszállításában, ugyanakkor az online jelenlétünk is önkéntes munka által áll fenn. Most épp egy nagyon erős, országos hálózat kiépítés zajlik annak érdekében, hogy minden megyében és nagyobb városban legyen egy csapatunk, és lehetőleg egy olyan raktárkészlet, amellyel gyors és hatékony segítséget tudunk nyújtani az arra szorulóknak. És elengedhetetlen a prevenció is, ezért az alapítvány szórólapjait elhelyezzük orvosi rendelőkben és védőnőknél is, emellett pedig tartunk olyan előadásokat is, amelyek a megelőzésre hívják fel a figyelmet.

Kik és hol tudnak benneteket elérni?

Elsősorban, mint, ahogyan azt az imént említettem szakembereknél, orvosi rendelőkben szórólapokat helyezünk el, és prevenciós előadásokat tartunk, valamint rendszeresen kitelepülünk különböző, országos eseményekre is, hogy népszerűsítsük a munkánkat. Például hosszú évek óta jelen vagyunk a Balaton-átúszáson, de saját eseményeket is szervezünk, jótékonysági keretek között.
Emellett kiemelten figyelünk az online jelenlétünkre is. Ami azt jelenti, hogy ott vagyunk a legnépszerűbb közösségi oldalon, a Facebookon, ahol a Várva Várt Alapítványt immár 8500-an követik, ezen kívül persze egy honlapot és Youtube csatornát is működtetünk. Illetve vezetünk blogot is, ahol babamentéssel kapcsolatos tartalmakat osztunk meg. De különböző akciókat, országos megmozdulásokat is szervezünk. A tavalyi évben például a magzatgyermekek világnapja alkalmából rajzpályázatot hirdettünk, „9 hónap bent és kint” címmel. ( A pályázatra közel 600 pályamunka érkezett az ország minden pontjáról, számos iskolából. ) És természetesen telefonon vagy e-mailben, valamint messengeren is el lehet bennünket érni. Előfordul azonban olykor az is, hogy olykor a gyermekjóléti szolgálat dolgozói és/vagy szociális munkások irányítják el hozzánk az anyukákat, akiknek kétségeik vannak a várandósságot, vagy az abortuszt illetően. Szerencsére egyre több helyről megtalálnak bennünket, így aztán sok-sok helyen tudunk segíteni is.

Mit tapasztaltok, mekkora Magyarországon az igény minderre?

Tapasztalataink szerint óriási az igény az ilyen és ehhez hasonló jellegű munkára. Bár sokszor a válsághelyzetbe került kismamáknak csak egy apró kis segítségre van szükségük ahhoz, hogy talpra álljanak. Van, hogy tárgyi segítséggel támogatjuk őket, de van, hogy csak lelki támaszt keresnek, mert egyszerűen nem tudják kivel beszélhetnék meg a kételyeiket. És mivel nem titkolt célunk, hogy a megfogant magzatok VÁRVA VÁRT személyként születhessenek meg és egy őket ellátni és felnevelni képes családba kerülhessenek, mindent megteszünk azért, hogy ez megvalósuljon. Elmondhatjuk, hogy az esetek kisebb részében fordul elő az, hogy a szülők nem tudják hazagondozni a babájukat, ilyenkor az örökbe adásban segítünk. Szerencsére több tucat örökbefogadó család jelentkezik nálunk, akik várva várják azokat a babákat, akiket más nem tudna felnevelni.

És végül, mit mutatnak a számok, mennyire sikeres az a munka, amit végeztek?

Évről-évre egyre többen fordulnak hozzánk támogatásért. Ha csak a 2019-es évet vesszük górcső alá, azt mondhatjuk, hogy 179 kismamának nyújtottunk segítséget valamilyen formában, emellett 13 esetben sikerült elkerülni az abortuszt, ebből egy esetben a kisbaba örökbefogadó párhoz került. Több, mint száz olyan pár van a listánkon, akik nyílt örökbefogadásban fogadhatnak magukhoz kisbabát. Aminek a menete a következő: először is, az anyuka találkozik az örökbefogadó párral, vagy párokkal majd eldönti, hogy melyikük legyen az, akinél elhelyezteti az újszülöttet. Fontos, hogy mindig az anya igényei, az ő méltatása és elismerése az első, hiszen minden szempontból egy igen megterhelő és egyben óriási dolgot visz véghez.
Zárásképp hadd emeljek ki néhány esetet! Előfordult már, hogy egy eltitkolt terhességben segítettünk, ahol az anyuka nem szerette volna, ha a környezetében kiderül az állapota, ezért egy másik megyében helyeztük el, hogy ott tudja nyugodtan kihordani a babáját, akit aztán örökbe is adott. De kerestek már fel bennünket hajléktalanszállón levő várandós nők is, és olyan lányok is, akik erőszak áldozatai lettek, vagy csak annak a bizonyos véletlennek köszönhetően estek teherbe. Tudni illik azonban, hogy a munkánk sokszor nem ér véget a babák megszületésével, vagy örökbe adásával, ugyanis később is követjük az anyukák helyzetét. Van olyan édesanya, aki egy éve adta örökbe kisbabáját, és még most is aktív kapcsolatban vagyunk vele.

Fotó: pixabay.com