Határon túl is népszerű a Klímanócskák Program

A Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával mutatkozott be tavaly négy ország öt határon túli magyar óvodájában a Hódmezővásárhelyről útjára indult Klímanócskák Program.

A környezettudatosságra épülő óvodai nevelési program kidolgozója Bozókiné Szabó Ildikó regionális klímareferens a Rádió 7-nek elmondta, hogy nyolc magyarországi továbbképzést tartott az elmúlt évben, ezt egészítette ki a külhoni óvodapedagógusoknak szervezett; Horvátországban, Romániában, Ukrajnában és Szerbiában megtartott foglalkozásaival.

Hozzátette, a környezetvédelmet célzó nevelési programja határon túl is jól adaptálható, ezért februártól újabb meghívásoknak tesz majd eleget, hogy komplex szemléletformáló foglalkozásait kinti magyar kollégáinak is megtanítsa.

Bozókiné Szabó Ildikó erről részletesen így beszélt: „A tavalyi évben a Klímanócskák Program bemutatkozott külhoni óvodákban is. Bemutató foglalkozásokat és gyakorlati képzéseket tartottam és közel 100 pedagógust hívtunk meg ezekre a rendezvényekre. Rendkívül nagy sikere volt a programnak, így februártól új foglalkozásokkal bővülhetnek ezek a programok.”

Forrás: radio7.hu
Kép forrása: karpatalja.ma