A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 19

Szombat délelőtt megkezdődött az V. Gazdanap és Dalostalálkozó a Gregusban című rendezvény. A Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület kiállításán és termelői vásárán fiatalok és idősek egyaránt kisebb időutazást élhetnek át.

Benkő Zsolt, az egyesület elnöke a megnyitón elmondta: az esemény által megpróbálják bemutatni a modern, digitalizált világban a régi hagyományainkat, népi mesterségeinket, illetve azt, hogy honnan is származunk.

A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 10

– Ez az alkalom azért is fontos, mert a látogatók valamennyi szakosztályunk munkásságát is megismerhetik. Többek között a juhtenyésztők, a lótenyésztők, a méhészek és az agrártörténeti szakosztályunk tagjai is képviseltetik magukat – egészítette ki Perényi János, a gazdasági egyesület ügyvezető elnöke.

A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 18

A programok a Gregus iskola tornatermében ingyenesek és egészen 18 óráig tartanak. Délután népdalkörök lépnek fel, valamint táncbemutató és táncház is lesz. Emellett egész nap agyagozással, gabonaőrléssel, kenyértészta készítéssel és mézeskalács díszítéssel is várják a látogatókat.

A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 3

Az időpontokról bővebben ITT olvashat.

A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 1 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 2 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 4 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 5 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 6 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 7 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 8 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 9 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 11 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 12 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 13 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 14 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 15 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 16 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 17 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 20 A régi népi világ elevenedik meg előttünk a Gazdanapon 21