Az EP jóváhagyta Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről szóló megállapodást

Az EP jóváhagyta Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről szóló megállapodást

Az Európai Parlament képviselői szerdán, brüsszeli kétnapos plenáris ülésükön tartott szavazáson jóváhagyták Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodást.

Lampionos felvonulással adott hálát a Szőnyi az elmúlt évekért (fotók) 4

Lampionos felvonulással adott hálát a Szőnyi az elmúlt évekért (fotók)

Zsoltáros emlékmenettel zárult szerdán a vásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola januári programsorozata. Az immár hagyományos lampionos felvonulás 17 órakor indult a Deák Ferenc utcai intézménytől, ahonnan a résztvevők zsoltárokat, dicséreteket énekelve mentek át a Református Ótemplomba.
Jubilált az NLG német versmondó versenye

Jubilált az NLG német versmondó versenye

Tizedik alkalommal rendezte meg a Németh László Gimnázium, Általános Iskola Német munkaközössége kistérségi német nyelvű szavalóversenyét január 28-án - tudtuk meg Seres Imre igazgatóhelyettestől. 
Orbán: továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb Magyarországon

Nézőpont: jelentős Fidesz-fölény, stagnáló ellenzék

A Fidesz-KDNP országos listájára a biztos szavazó pártválasztók 50 százaléka szavazna egy most vasárnapi voksolás esetén. A kormánypártok népszerűsége töretlen, az ellenzék házon belüli versenyét a Momentum Mozgalom vezeti, őket a választási részvételüket biztosra ígérők 13 százaléka támogatja, míg a Jobbik és a DK fej-fej mellett állnak 10-10 százalékkal - derül ki a Nézőpont Intézet reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Látogatási tilalom Csongrád megye minden fekvőbeteg ellátó intézményében

Járvány van Magyarországon

Átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma január negyedik hetében - írta szerdai jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Újabb esély vállalkozások számára: meghosszabbított határidővel fut a vissza nem térítendő, állami támogatású GINOP 4.1.4-19.

Újabb esély vállalkozások számára: meghosszabbított határidővel fut a vissza nem térítendő, állami támogatású GINOP 4.1.4-19.

Megváltozott határidővel, immár április végéig pályázható a GINOP 4.1.4-19-es pályázat, mely mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyújt vissza nem térítendő támogatást napelemes rendszer telepítésére. A pályázat alap feltételei nem változtak: az elnyerhető összeg 3 millió Ft-tól 100 millió Ft-ig terjedhet, és a vissza nem térítendő támogatás mértéke legfeljebb az összes elszámolható költség 55%-a lehet. A támogatási program rendelkezésre álló keretösszege 10 milliárd Ft, és a támogatott támogatási kérelmek várható száma
Mindenki maszkban - exkluzív interjú egy Kínát megjárt vásárhelyi párral

Mindenki maszkban – exkluzív interjú egy Kínát megjárt vásárhelyi párral

A vásárhelyi Vivien és Norbert Thaiföldre utaztak, Kínán keresztül. Londonból indultak, és Pekingben szálltak át, így volt „szerencséjük” megtapasztalni a közhangulatot. Elmondták, hogy sok időt nem töltöttek a vírus kiindulási országában, de ezalatt az idő alatt is érezhető volt a vírus jelenléte. 
Íme a Bessenyei márciusi programjai

Bemutatkozik a Pince Klub a BFMK-ban

A Pince Klubot 2017-ben tehetséges fiatal művészek hozták létre. Közös bennük, hogy valamennyien a Szegedi Tudomány Egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának képi ábrázolás szakirányán szereztek diplomát  még 2019-ben. Nem mindenki maradt ezen a pályán, de mindenki szoros kapcsolatot ápol azóta is a művészettel.
Pingvinfióka kelt ki a Szegedi Vadasparkban

Pingvinfióka kelt ki a Szegedi Vadasparkban

Pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) kelt ki a Szegedi Vadasparkban, a felnőttektől eltérően nem fekete-fehér hanem szürke tollazatú fiókát hamarosan a látogatók is megfigyelhetik - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.
Bezár a Hódtói Sportcsarnok konditerme a hónap végén? 3

Díjemelés, bezárás, kiszervezés? Heves vita várható a helyi sportlétesítményekről

A hódmezővásárhelyi sportlétesítmények működtetése kapcsán egyre élesebben kerülnek szembe az úgynevezett „kötelező” önkormányzati feladatok ellátása és a gazdaságosság, valamint a társadalmi hasznosság és az egészségmegőrzés szempontjai. A lakosok számára nem feltétlenül kedvező változások indultak el a városban. Mi történt, mi várható?
Portugáliában koptatta az Európa-bajnokság tatamiját Baliga Attila

Portugáliában koptatta az Európa-bajnokság tatamiját a vásárhelyi sportember

A vásárhelyi Baliga Attila alig egy éve űzi a brazil jiu-jitsu-t, és máris megmutathatta tudását az Európa-bajnokságon. A Portugáliában megrendezett versenyre a sportág helyi oktatói, Galisz Péter és Ancsin Gábor is elkísérték a fiatalembert. A sportágról és a Lisszaboni versenyről Ancsin Gábort kérdeztük.
Összecsaptak Párizsban a tüntető tűzoltók a rendőrökkel 1

Összecsaptak Párizsban a tüntető tűzoltók a rendőrökkel

A Reuters brit hírügynökség jelentése szerint tűzoltók ezrei vettek részt azon a párizsi tüntetésen, amelyen a munkakörülményeik javításáért, és a veszélyeztetettségi pótlékuk növelése érdekében vonultak utcára. A rendőrök brutálisan léptek fel velük szemben, könnygázzal, gumibotokkal és vízágyúkkal próbálták feloszlatni a demonstrációt.
Helyben fertőződhetett meg a Németországban koronavírussal ápolt beteg

Franciaországban kimutattak egy újabb megbetegedést, ezzel négyre emelkedett a betegek száma

Egy újabb esetben mutatták ki az új típusú koronavírus okozta megbetegedést Franciaországban, így a bizonyítottan fertőzöttek száma négyre emelkedett - közölték kedden este a francia egészségügyi hatóságok.