Szombaton családi és sportnap lesz Szikáncson

Az anyaság bizony teljes állás, és nem csupán az első pár évben, hanem minimum az elkövetkezendő tizennyolcban. Ám ez az a „munka”, ami mellett némi segítséggel, támogatással és nagy adag elszántsággal gyakorlatilag bármire lehet időd és energiád – írja a life.hu.

Anyaként nem szűnsz meg sem nőnek, sem társnak, sem barátnak lenni, sőt, gyermeked megszületését követően még nagyobb hangsúlyt érdemes fektetni ezen szerepek erősítésére. Az anyaság önmagában kevés embert tesz teljessé, fontos tehát, hogy kiegyensúlyozottan jelen legyen a többi „éned” is egyszerre. Az, hogy épp melyik válik hangsúlyosabbá, helyzettől, életszakasztól, de akár társaságtól is függhet; például egy barátnős-kiruccanós estén vagy épp a hálószobában jobb, ha az anyai éned kissé hátrébb lép.

Könnyű mondani, nehéz megvalósítani? Ne hidd!

A gyermek születésekor minden idegszáladdal rá koncentrálsz, ami természetes, hiszen össze kell szoknotok. Ki kell alakítani a kisgyerekes életritmust, amibe azonban nem csupán a kisbaba szükségletei és igényei tartoznak bele. A legtöbben itt csúsznak meg, hiszen olyan dolgokat is feladnak, melyek nélkül a többi szerepükben képtelenek optimálisan működni. Ám ez később is helyrebillenthető, szóval nincs veszve semmi.

Most lássuk, mit tehetsz meg azért, hogy gyerek mellett is teljes életet élhess: 

Pihenj! – A kialvatlanság rövidtávon is türelmetlenné, feledékennyé, ingerlékennyé tehet, de szervezeted túlhajtása a külsődre is negatívan hat. Hidd el, sokkal többet ér, ha te is alszol, pihensz, amikor a babád, ahelyett, hogy a házimunkában próbálnád magad utolérni. A pihenésbe azonban nem csak az alvás tartozik bele, hiszen az elmédet is érdemes időnként eltávolítani az anyasággal járó felelősség terhétől. Az, hogy kit mi kapcsol ki és pihentet igazán, természetesen egyénenként változik: mozi, csajos kávézás, fodrászlátogatás, olvasás, valamilyen kimozdulós kulturális program, koncert, randevú apával… stb. Tudom nehéz, de ha ráveszed magad egy elmepihentető pár órára, akkor próbáld az anyaságodat hátrébb sorolni. Ettől nem leszel kevésbé anya, ugyanakkor hagyod, hogy a többi szereped is töltekezzen.

Foglalkozz magaddal! – Ebbe épp úgy beleértheted a testeddel való foglalatoskodást – edzést, szépítkezést -, mint az új szabadidős tevékenységek felé nyitást, a tudásgyarapítást és a készségfejlesztést. A háromévnyi gyes például pont elegendő ahhoz, hogy továbbképezd vagy legalább szinten tartsd magad, de akár egy teljesen új szakmát is kitanulhatsz.

Ápold a szociális hálódat! – Anyaként kétszer akkora szükséged lesz érzelmi- és fizikai támogatásra, kikapcsolódásra, megértésre, törődésre, mint korábban. A párod, a családod, a barátaid, a munkatársaid és közelebbi ismerőseid mind hatalmas segítséget jelentenek abban, hogy ne csak anyaként tekints magadra.

Ne érezd magad rossz anyának, ha nem csak az anyaságoddal kapcsolatban vannak igényeid!

Forrás: life.hu
Fotó: Illusztráció