Higgadtság és jó játék: kettős siker a Hódtóiban!

Az NB I/B Zöld csoportjának 19. fordulójában a Concordia Motax KC Pápa ellen lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli U20-as és felnőttcsapata. Nem is akárhogy!

Fiataljaink hozták a szokásosat, azaz esélyeshez méltóan könnyed győzelmet arattak. Tóth Tamás alakulata már az első negyedben lerohanta a tabellán utolsó előtti Veszprém megyeieket (30-7), és minden negyedet megnyert, mindezt úgy, hogy Varga Ákos és Hargitai Krisztián ezúttal nem lépett pályára a csapatban, ráadásul mind a tíz játékos feliratkozott a pontszerzők közé. Nemanja Acimovic és Kelemen Norbert is dupla-duplával zárta a 111-54-es sikerrel záruló összecsapást. Tökéletes “bemelegítés” volt ez a jövő szombati, Pécs elleni rangadóra!

A felnőtteknél ennél jóval szorosabb ütközetre volt kilátás, pláne annak tükrében, hogy októberben szoros végjáték után a hazaiak örülhettek Pápán. Kálmán László együttese azóta is előkelő formát mutat, a tabella 4. helyezettjeként egy Újpest elleni diadallal hangoltak a Kosársulira.

Szerencsére azonban a mieink sem panaszkodhatnak az utóbbi időszakra, hisz hétről hétre egyre összeszokottabb és erősebb a csapat, amelynek következtében már-már a felsőház került célkeresztbe. Ehhez a zsinórban harmadik hazai mérkőzés is hozzátett, hisz már a kezdés után egyértelműen látszott, abszolút pariban vannak a sárga mezes játékosok az ellenféllel, sőt!

Kosárlabdában kevés szorosabb első félidő létezik, mint amilyen a mostani volt – végig fej-fej mellett, egálban pattogtattak a felek. A 7. percben, Varga Zalán triplájánál vezetett először a Kosársuli, majd Molnár Bence kettesei élezték ki a jól működő támadójátékot. A vendégek is pontosan játszottak, a 24-22-es első negyed után azonban valósággal felforrt a pálya.

A második negyedben Kelemen Balázs és Varga Ákos eresztett el egy-egy remek hármast, a 15. percben kialakult az addigi legnagyobb különbség (34-26), hogy aztán összekapja magát a verbálisan önmagát, a hazaiakat és a játékvezetőket sem kímélő Pápa, és másfél perc alatt egy 15-1-es rohammal visszavegye a vezetést. Mindezzel mit sem törődött a Kosársuli, higgadtan és precízen zárta szorosabbra védekezését Tóth Tamás legénysége, amely egy utolsó másodperces, látványos Vuk Pavlovic-pöccintéssel döntetlenre mentette a félidőt (43-43).

A második játékrészben a lélektani fölény kicsúcsosodott, nagyon erős hazai percek következtek, amivel nem tudott mit kezdeni a vendéggárda. Fizikálisan és mentálisan is erősebb lett a Vásárhely, mindenki hozzátette a magáét az adaghoz, és a pozitív tendenciát mutatta, hogy vezetőedzőnk időt sem kért a szünetet követően. Koncentráltan dobtak és remekül játszottak össze a mieink, és még az sem zavarta meg a lendületet, hogy a negyedik negyed elején elromlott az eredményjelző dudája a Hódtói Sportcsarnokban. Kilencpontos fórt vitt az utolsó tíz percre a csapat, hamar tizenhat lett közte, és hiába próbált zárkózni a Pápa, egyszerűen nem találták az ellenszert. A 94-81-es végeredményt a remekül játszó Perák Denis büntetője állította be.

A vásárhelyi “katlan” továbbra is gyakorlatilag bevehetetlennek számít, ráadásul már a rájátszást jelentő 7. helyen állunk!

Február 1-én, szombaton a listavezető Pécs látogat a Hódtóiba. Egy biztos: nem lesz könnyű mérkőzés sem a felnőtteké (18:30), sem az U20-asoké (16:00)…

Forrás: vasarhelyikosarsuli.hu