Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában 14

A szabadkai keramikusművész, Nemes Fekete Edit munkásságát összefoglaló monográfiát szerda délután mutatták be a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. Az alkotóval, a róla szóló monográfia szerzőjével, s a kötet kiadójával Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze beszélgetett.

Nemes Fekete Edit alkotásai összekötik a történelmi Délvidéket, a most Vajdaságként ismert territóriumot és a Dél-Alföldet, így Hódmezővásárhelyt is, hiszen az alkotó ezekből az alföldi és délvidéki hagyományokból is táplálkozik műveinek létrehozása során. Erről köszöntőjében Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója szólt, hangsúlyozva, hogy Nemes Fekete Edit esetében a határon túli kultúrák, mentalitások és művészeti megközelítések közötti átívelés a kerámiaművészet több ezer éves hagyományaira épül.

Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában 2

– Már gyermekkoromban szerettem rajzolni, így vezetett az út az újvidéki Képzőművészeti Középiskolába, s amikor szakot kellett választanom, a kerámia mellett döntöttem – mondta el Nemes Fekete Edit, aki évtizedeken át alkotója volt az akkori Jugoszlávia első és sokáig egyetlen kerámiával foglalkozó Kishegyesi Művésztelepének. Az művész a hetvenes és a kilencvenes években sokszor megfordult a Makói Művésztelepen, míg a Hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámia Központtal annak vezetője, Pannonhalmi Zsuzsa révén vette fel a kapcsolatot, s kilenc alkalommal vett részt kerámia szimpóziumon.

Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában 1

A kötetről annak szerzője, Ninkov K. Olga művészettörténész, a Szabadkai Múzeum munkatársa elmondta: a kerámiaművészetről ő maga is sok mindent a könyv megírása során tudott meg, s fontosnak tartotta, hogy olyan műhelytitkokba is beavassa olvasóit, mint a fatüzelésű és az elektromos kemencék égette kerámiák között tapasztalható különbség. De ír a szerző a művészt foglalkoztató sorskérdésekről is, mint a sok vajdaságit foglalkoztató „menni, vagy maradni” dilemmája, s arról, hogy egy-egy – akár egyéni, akár csoportos – kiállítás, a találkozás lehetősége a látogatókkal és a szakmai közönséggel milyen erővel inspirálja az alkotóművészt.

Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában 13

A könyvbemutató végén Nemes Fekete Edit és Ninkov K. Olga dedikálta a kötetet. A keramikusművész alkotásai február 2-ig tekinthetők meg az Alföldi Galéria Átívelés című kiállításán.

Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában 3 Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában 4 Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában 5 Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában 6 Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában 7 Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában 9 Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában 10 Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában 11 Nemes Fekete Edit monográfiáját mutatták be az Alföldi Galériában 12

Arany-Tóth Attila
közönségkapcsolati munkatárs
Emlékpont