A Hódtóban lesz az új könyvtár – már ha felépül egyáltalán

Márki-Zay Péter elismerte, a lakosok kétharmada a Zrínyi utcát támogatja, mégsem ott húzhatják fel az új vásárhelyi könyvtárat. Már ha egyáltalán eljutunk odáig, mert új tervpályázat is szükségeltetik, ráadásul a polgármester különösen módon a kormányt hibáztatja a „döcögős” együttműködés miatt, miközben nemrég a kormánytagok bebörtönzéséről értekezett…

Hódmezővásárhely főépítésze, Sebestyén Tibor két javaslatot terjeszt majd elő az új városi könyvtár lehetséges helyéről, mégpedig a Zrínyi u. 12-14-et, valamint a Hódtót (a Tóalj utcai zöld területet). A kettő közül a szakember a Hódtó mellé teszi le a voksát – mindezt Márki-Zay Péter jelentette be vasárnapi élő Facebook-videójában.

A polgármester úgy fogalmazott, a szakmai vélemény tehát most a Hódtót javasolja, a közgyűlés pedig hamarosan megvitatja az előterjesztést, és „és lehet, hogy a Hódtó lesz elfogadva a tervek és kialakítás függvényében, hogyha ez egy alkalmasabb hely lesz”.

Mindez különösen érdekes és pikáns annak tükrében, hogy Márki-Zay tavaly nyáron városi konzultációt szervezett a könyvtár helyéről, ahol – állítása és bejelentése szerint – a válaszadó 2247 vásárhelyi polgár csaknem kétharmada a Zrínyi utcát jelölte meg kívánatos helyszínként, és csak egyharmad a fő rivális Hódtót. Egész pontosan így összegzett a város honlapja: „a Zrínyi utcai üres telek vezet közel 63 százalékkal. Ezt követi a Hódtóban lévő füves terület 33” százalékkal. Vagyis könnyen lehet, hogy a városvezető és a hozzá lojális testület most a megkérdezettek kétharmadának szándékával ellentétes módon készül dönteni – kérdés akkor, mi értelme volt konzultációra szórni az adófizetők pénzét, és kikérni a helyiek véleményét…

De ha már pénz, Márki-Zay Péter kiselőadásából az is kitűnt, közel sem biztos, hogy sínre kerül a könyvtárprojekt. A politikus jelezte, mivel a Modern Városok Program keretében az előző tervpályázat a Kossuth térre készült el, ezért amennyiben a város helyszínmódosítás mellett dönt, akkor a Miniszterelnökség állásfoglalása alapján az önkormányzatnak új tervpályázatot kell készíttetnie. (Mindez azt is jelenti, hogy a Kossuth téri helyszín, melyre 35 millióból készült tervpályázat, gyakorlatilag megy a kukába – a szerk.) A városvezető hozzátette, ezt „szívesen megcsináljuk”, ugyanakkor „nem szeretnénk túl sok pénzt költeni a tervekre”. Mindezt azzal indokolta, nem biztos benne, hogy a kormány részéről megérkeznek a források; illetve nem haladnak a Modern Városok Program fejlesztései, beruházásai Vásárhelyen, ami miatt egyébként korábban több alkalommal a kormányt, közvetlenül pedig a Miniszterelnökséget, Gulyás Gergely kancelláriaminisztert és Gyopáros Alpárt, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztost hibáztatta.

Más kérdés persze, hogy az Orbán Viktor miniszterelnököt, a kormányt és a Fideszt folyamatosan támadó ellenzéki politikus, önjelölt miniszterelnök-jelölt miért vár a kormányzat részéről kinyújtott kezet és jóindulatot az állandó vagdalkozásai és gyalázkodásai közepette. Erre pont egy éve mutatott rá maga Gyopáros Alpár, aki elmondta: számos ellenzéki vezetésű településsel zökkenőmentes az együttműködés, de akadnak, akikkel sajnos nem lehet megtalálni az összhangot, aminek nyilvánvalóan az érintett települések és közösségek látják kárát. Ezen összefüggésben arra is többször felhívtuk a figyelmet, miközben a többi megyei jogú városban a Modern Városok Program keretében megindultak a fejlesztések, a nagyberuházások, és folyamatosak voltak a forráslehívások is az utóbbi években, Hódmezővásárhely 2018-ban és 2019-ben sajnálatosan és látványosan megtorpant. E tekintetben is.

„Hódmezővásárhely esetében van egy erős türelmetlenség a városvezető részéről, és irreális elvárások is. Márki-Zay Péter sok esetben a közösségi médiában nyilvánul meg, és ott fogalmazza meg a kritikáit, de semmilyen közigazgatási aktus (például képviselő-testületi határozat elfogadása) nem történt meg a város részéről, hogy miben is szeretnének változtatni. Nagyon világosan látszik, hogy milyen nagy különbségek vannak a városok menedzsmentjei között. Sok helyen kiváló városmenedzsmenti gondolkodással találkozunk, míg egyes esetekben csak a balhét keresik, és nem az előrehaladást. Márki-Zay esetében az utóbbiról van szó” – fogalmazta meg anno Gyopáros Alpár annak okát, miért nehézkes az együttműködés Vásárhellyel.

Szintén nem segíti a kormányzattal való kapcsolatot, hogy Márki-Zay Péter tavaly nyáron a DK-s Kálmán Olgával közös könyvében arról írt, amennyiben az ellenzék megnyeri a következő választást, akkor „a nemzetközi körözés kiadatását sem fogja elkerülni Orbán”. Nemrégiben pedig egy balliberális kerekasztal-beszélgetésen prédikált arról, hogy ha 2022-ben (vagy később) összejön az ellenzéknek az egyszerű többség, akkor „vannak rá technikák”, hogy lehet megácsolni gyorsan a kétharmadot is: a kormánytagok, vezető fideszes politikusok bebörtönzésével!

„Nyilván előzetes letartóztatással legalább a főbb bűnözőket, ez ugye a mai kormánynak a jelentős részét valószínűleg tartalmazná, abban az esetben azért egy lefejezett Fidesszel szerint lényegesen könnyebb lenne tárgyalni” – értekezett a Fidesz „lefejezéséről”.

Akkor is feltettük a kérdést, és most a könyvtár ügye kapcsán megismételjük: vajon hogyan képzeli el a kormánnyal való tárgyalást, együttműködést, például a közös városfejlesztést (akár a Modern Városok Programon keresztül, akár más vonatkozásban) az a polgármester, aki (főbb) bűnözőnek minősíti, és bebörtönzéssel fenyegeti a kabinet tagjait? Hogyan akar így forrásokért, támogatásokért, beruházásokért lobbizni? Miben és hogyan szolgálja a városvezető nagypolitikai cirkusza Vásárhely érdekeit?

Fotó: Facebook (a hódtói lehetséges helyszín)