B.bál 27

Egy tűt sem lehetett leejteni a Fekete Sas parkettjén szombaton, ugyanis a Bethlen Gábor Református Gimnázium bálján összesen 59 pár állt a közönség elé. A diákok bécsi keringővel, táncmixszel és csárdással készültek életük egyik legszebb estéjére.

A három osztály végzőseit Baranyi Anett és Tóth Krisztina készítette fel. – Annak ellenére, hogy ilyen sokan vannak, sikerült egy olyan koreográfiát összeállítanunk, amiben valóban ki tudnak teljesedni. A próbák októberben kezdődtek, és figyeltünk arra, hogy a nagy létszám ellenére is egyedik legyünk és minden fiatalt megfelelően lásson a közönség – mondta el lapunknak a két tánctanár.

B.bál 1

A bál megnyitására Hódiné Földesi Sára igazgató adott engedélyt, kiemelve: örömünnep ez az este és reményét fejezte ki, hogy a diákok évtizedekkel később is szívesen emlékeznek vissza erre az alkalomra.

A tanulók bécsi keringőt, négy stílusból álló táncmixet és csárdást adtak elő hozzátartozóiknak, diáktársaiknak és barátaiknak. Utóbbi táncban a magyarság megjelenésére is nagy hangsúlyt fektettek.

B.bál 29

A táncok után pohárköszöntőt Bán Csaba református lelkész mondott, majd a jó hangulatról a Black Five, Arany-Tóth Attila és Kiszin László gondoskodtak.

A Bethlen-bál hagyományosan az első volt az idén a diákbálok sorában. A további menetrendről ITT számoltunk be olvasóinknak.

B.bál 47

B.bál 46

B.bál 45

B.bál 44

B.bál 43

B.bál 42

B.bál 41

B.bál 34

B.bál 35

B.bál 36

B.bál 37

B.bál 38

B.bál 39

B.bál 40

B.bál 33

B.bál 32

B.bál 31

B.bál 30

B.bál 29

 

B.bál 28

B.bál 26

B.bál 25

B.bál 24

B.bál 23

B.bál 22

B.bál 21

B.bál 20

B.bál 13

B.bál 14

B.bál 15

B.bál 16

B.bál 17

B.bál 18

B.bál 19

B.bál 12

B.bál 11

B.bál 10

B.bál 9

B.bál 8

B.bál 7

B.bál 6

B.bál 5

B.bál 4

B.bál 3

B.bál 2

B.bál

Fotók: Megyeri József/ Szabó Viktor