Legyen mindig péntek! címmel koncertsorozatot ad a Tankcsapda

Legyen mindig péntek! címmel koncertsorozatot ad a Tankcsapda, a háromtagú együttes a tavalyi 30 éves jubileuma után idén három koncerten vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének – közölte az együttes az MTI-vel.

Május 1-jén, július 31-én és október 2-án három évtized dalaival várja az érdeklődőket a rockegyüttes. Az első koncerten a kezdeti évek dalait játsszák el, ekkor az 1989 és 1999 között megjelent dalokból válogatnak, így elhangzanak majd olyan klasszikusok is, mint A legjobb méreg, A Rock & Roll rugója vagy az Egyszerű dal. A második alkalommal a kétezres évek első évtizedét idézik meg, majd a 2010-es évek dalai csendülnek fel, hallható lesz a Rockmafia Debrecen című lemez és a Liliput Hollywood album is.

A Tankcsapda története 1989 februárjában indult, első lemezeik (Baj van, Punk & Roll és A legjobb méreg) még kazettán jelentek meg. A zenekar, fiatal kora ellenére ekkoriban már együtt játszott a Motörheaddel, de a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán is fellépett.

Minden koncerten öt dalt a közönség szavazhat majd be az adott korszakból. A három koncertre bérlet is váltható.

Fotó: Archív