Wass Albertre emlékeztek Vásárhelyen

Wass Albert mellszobránál, majd a Németh László Városi Könyvtár olvasótermében emlékeztek meg az erdélyi író munkásságára csütörtök este.

Benkő László, a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület elnöke a Rádió 7-nek elmondta, hogy „Idéző” című irodalomtörténeti sorozat keretében emlékeznek az íróra, az eseményt a Németh László Városi Könyvtár és a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület  közösen szervezte. Hozzátette: Wass Albert születésnapja alkalmából választották ezt a dátumot a megemlékezéshez, illetve éppen idén van a mellszobor avatásának 10. évfordulója is.

Benkő László úgy fogalmazott: „Az egyesületünk, illetve körünk életében ez kettős évfordulós év lesz majd, ugyanis idén tizenöt éve lesz, hogy megalakult a kör, amiből aztán később az Irodalompártoló Egyesület kinőtt, illetve tíz éve lesz, hogy felavattuk a szobrunkat, ebben az évben.

Forras: radio7.hu