Szanyi Tibor szerint az MSZP mostani vezetése már csak a pártvagyonra és egy-két pozícióra koncentrál

Újabb ismert, a ’90-es években meghatározó politikus hagyta el az MSZP-t. Szöllősi Istvánné az interneten jelentette be, hogy Szanyi Tiborhoz hasonlóan ő is kilép a pártból.

Sok párttal előfordult már, ezért az MSZP esetében is egy valós lehetőség, hogy megszűnik – erről beszélt Szanyi Tibor az M1-en, egy nappal azután, hogy kilépett a pártból. A volt szocialista politikus úgy fogalmazott: ha egy párt tartósan nem reagál a világ kihívásaira és a körülötte történő dolgokra, akkor megáll.

„A Magyar Szocialista Párt 2006 óta szinte bukásról bukásra jutott, úgyhogy folyamatosan morzsolódott föl a társadalmi támogatottsága. Én számtalanszor fölkínáltam a párttársaimnak, balra kéne mozdulni, vissza a gyökerekhez, vissza ahhoz a hitvalláshoz, értékrendhez, amit a Magyar Szocialista Párt eredendően vállalt” – mondta Szanyi Tibor.

Hétfőn délelőtt Szanyi Tibor a Facebook-oldalán is kifejtette, hogy miért távozott a szocialista pártból. A politikus felidézte: 2018-ban még azt javasolta, hogy zárják be az MSZP feliratú boltot, és nyissanak valami radikális baloldalit, mondjuk Szocialisták néven. Úgy fogalmazott: attól tart, ma már ez is kevés lenne. Azt is írta, „fél éve úgy fakadtam ki, hogy ez a párt kómában van. Magyarul ez agyhalottat jelent. Szépíthetjük ezt Csipkerózsika álmának, csak hát az is 100 évig tartott.”

A volt szocialista politikus Twitter-oldalán úgy fogalmazott: „A magyar baloldalon szervezeti űr van, és ennek belakásával kívánok foglalkozni. Aki ott van, ott van, aki nincs, nincs. A barátság örök.”

Nem Szanyi Tibor az egyetlen, aki az utóbbi napokban lépett ki az MSZP-ből. A párt rendszerváltás utáni egyik meghatározó politikusa, Szöllősi Istvánné közösségi oldalán jelentette be, hogy otthagyta a pártot. Úgy fogalmazott: „nemrég én is persona non grata lettem az MSZP-ben, ahonnan egy látszólag alapszabályi, a valóságban politikai indíttatású vita után 2019. december 13-án kiléptem.”

Szanyi Tibor távozása a pártból egy sorozatos kilépési hullám része – mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője, Deák Dániel. Véleménye szerint Botka László bukása után az MSZP-nek teljes mértékben megszűnt az önállósága.

„Gyurcsány Ferenc egyre nagyobb hatást gyakorol a szocialista pártra. Ennek vagyunk most is a szemtanúi. Egyértelműen Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció közeledése osztja meg az MSZP-t” – fogalmazott Deák Dániel.

Forrás: 888.hu