Szegedi az első baba a megyében, szentesi a második

Január 1-én, hajnalban, 5 óra 32 perckor született Szegeden Buri Bence, ezzel ő lett az év első újszülötte a városban, sőt, a megyében is – tudósít a Délmagyarország.

Bence pontosan 3640 gramm súlyú, és 52 centiméteres. Ő, és édesanyja is jól vannak. Hargitai Fanninak és férjének Bence az első gyermekük. Az anyuka elmondta, hogy körülbelül négy órán át vajúdott, és apás szülés volt, ami különösebb komplikáció nélkül zajlott le.

– Mindketten nagyon vártuk Bence érkezését, de most hirtelen azt mondom, hogy nem szülnék többször. Persze ez csak átmeneti állapot, egy kislányt még mindenképpen szeretnénk, nem is olyan soká – tette hozzá a 28 éves Fanni, aki még három napig a kórházban marad a kicsivel.

A megyében a második baba a szentesi Rocsa Helga lett. Ő január 1-én, 9 óra 37 perckor látta meg a napvilágot. 51 centivel és 3130 grammal született. Az apró jövevényt december 29-re várták, pár napot azonban még „ráhúzott”.

– Már benne volt a szülés a pakliban, a harmincegyedik héten egy hétre be is kellett feküdnöm az eredményeim miatt. Aztán azonban nem volt semmi gond, szépen, időre, a negyvenedik héten született meg Helga – mesélte az édesanya, Antal Anett.

Az anyuka egyébként a kórházban dolgozik, a gyerekosztályon foglalkozik a kicsikkel és nagyobbakkal, így különösen sokan gondoltak rá a várandóssága alatt.

A kis Helga a második gyerek a családban, a nagytestvér, a nemsokára négy éves Robi már nagyon várta a kicsit, a nevét is ő választotta.

Forrás és fotó: delmagyar.hu