Életbe lépett az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény

Életbe lépett az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény

Január 1-jén lépett életbe az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény, vagy ahogy a köznyelvben emlegetik, az öntözési törvény. Megteremtették a szolgalmi jogot is, így könnyebbé válik az öntözővíz termőföldre juttatása – olvasható a delmagyar.hu-n.
Meghosszabbított határidővel lehet sorrendet módosítani az e-felvételiben

Közeleg a középiskolai felvételi

Közeleg a középiskolai felvételi, a nyolcadikosoknak, illetve a hat- és nyolcosztályos gimnáziumba készülő alsóbb éveseknek január 18-án kell megírniuk a központi írásbeli vizsgát matematikából és magyarból. A 2020-as tanévre gimnáziumi képzést 546, technikumit 236, szakképző iskolai képzést pedig 168 intézmény hirdet országszerte; újdonság, hogy a szakképzésben 2020-tól minden tanuló ösztöndíjat kap - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.

Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc

Újra Gyurcsány Ferenc irányítja az ellenzéket

2019-ben az ellenzéki oldalon két fontos mozzanatnak is szemtanúi lehettünk: egyfelől Gyurcsány Ferenc pártja át tudta törni az eddig felső plafonnak hitt 7-8 százalékos határt, másfelől pedig Gyurcsány újra magához tudta ragadni a kormányt az ellenzéknél, és 10 év elteltével kétség sem férhet ahhoz, hogy ő az ellenzék vezére.
Ismét megdőlt a hidegrekord: volt, ahol 3,8 fokot mértek!

Változékony lesz az időjárás az év első hétvégéjén

Változékony lesz az időjárás az év első hétvégéjén: napsütésre és esőre, néhol havazásra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Varga Judit: elutasítjuk a kettős mércét

A húsz legbefolyásosabb politikusnő között Varga Judit

Az egyik legismertebb holland hetilap húsz olyan politikusnőt mutatott be, akik szerintük 2020 legbefolyásosabbjai közé tartoznak –írja a Magyar Nemzetre hivatkozva az Origo. A listában a magyar igazságügyi miniszter, Varga Judit is helyet kapott.
Megszületett az év első babája Vásárhelyen 2

Megszületett az év első babája Vásárhelyen

Január 1-én, délután 13 óra 22 perckor megszületett az idei év első babája Hódmezővásárhelyen: Hajdú Csanád, Hajdú Ferenc és Komáromi Elena vásárhelyi lakosok első gyermeke.
Magyar-román nyugdíjtanácsadó nap lesz Szegeden

Tovább nőttek a nyugdíjak

Tovább nőttek a nyugdíjak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A nemzetközi EFMD kiválósági egyesület tagja 2020-tól az SZTE Gazdaságtudományi Kar

A nemzetközi EFMD kiválósági egyesület tagja 2020-tól az SZTE Gazdaságtudományi Kar

A világ egyetemeinek mindössze 10 százaléka tagja a European Foundation for Management Development (EFMD) nemzetközi non-profit szervezetnek, melynek alapvető célja a gazdaságtudományi képzések folyamatos fejlesztése és minőségbiztosítása, valamint társadalmilag felelős vezetők és közgazdászok képzése. 2020-tól a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar is a kiválósági egyesület tagja.
Íme a Bessenyei márciusi programjai

Az évtized 30 legjobb magyar épülete között a Bessenyei!

Építészeti toplistával búcsúzott a 2010-es évektől az Index. A portál az elmúlt tíz évből összegyűjtötte a 30 legjobban sikerült hazai építészeti alkotást, amik között a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ is szerepel.
Gyengült a forint 1

Vegyes forintmozgás reggel

A frankhoz viszonyítva erősödött, az euróval és a dollárral szemben gyengült a forint csütörtök reggel a tavalyi utolsó, keddi kereskedési naphoz képest.
Három százalékkal kevesebb sör fogyhat az idén

Már lehet nevezni a gyulai Kézműves Sörfesztivál sörversenyére

Elindult a nevezés a Central European Beer Awards-2020 elnevezésű sörversenyre, amelyet jövő nyár elején a gyulai Kézműves Sörfesztivál keretében rendeznek meg. A szervezők keresik Magyarország legjobb kisüzemi sörét és a legeredményesebb kisüzemi főzdéjét.