Kis fizikusok mérték össze tudásukat a Kertvárosi iskolában 2

Új tabletekkel bővült a vásárhelyi Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, de az intézmény udvarát is felújították. Juhászné Wolf Edit, az iskola igazgatója az elmúlt időszakot értékelve a Rádió 7-nek elmondta, hogy nemcsak infrastrukturális fejlesztések történtek a tanév első félévében, hanem továbbképzésen is részt vehettek az intézmény pedagógusai.

Hozzátette: a diákok tantárgyi- illetve szavalóversenyen jeleskedtek a régió több városában, köztük Szegeden és Szentesen. Juhászné Wolf Edit kiemelte, hogy különös figyelmet szentelnek a közösségépítésre az iskolán belül, így amikor az idő engedte, közös szalonnasütést, szabadidős programokat is szerveztek.

Több fontos fejlesztést is hozott ez az év a vásárhelyi Kertvárosi iskolában

Új tabletekkel bővült a vásárhelyi Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, de az intézmény udvarát is felújították. Juhászné Wolf Edit, az iskola igazgatója az elmúlt időszakot értékelve a Rádió 7-nek elmondta, hogy nemcsak infrastrukturális fejlesztések történtek a tanév első félévében, hanem továbbképzésen is részt vehettek az intézmény pedagógusai. Hozzátette: a diákok tantárgyi- illetve szavalóversenyen jeleskedtek a régió több városában, köztük Szegeden és Szentesen. Juhászné Wolf Edit kiemelte, hogy különös figyelmet szentelnek a közösségépítésre az iskolán belül, így amikor az idő engedte, közös szalonnasütést, szabadidős programokat is szerveztek.

Juhászné Wolf Edit úgy fogalmazott: „Szeretném megemlíteni azt az infrastrukturális fejlesztést, amit nagyon vártunk és nagyon örülünk, hogy megvalósult. Új térkő-burkolatot kapott az iskolaudvarunk, így elindult az a fejlesztési folyamat, amit 2016 óta szerettünk volna megvalósítani. Elkezdődött és folytatódott ebben az évben a digitális környezet nevelési pályázatunknak az utókövetése, ami informatikai eszközök érkezését jelentette az iskolánkba, újabb tabletekkel bővültünk.”

Fotó: Archív