Tram-Train körkép: így halad az építkezés Vásárhelyen 29

2020-ban sem áll le a Hódmezővásárhely-Szeged közötti villamosvasút építése, sőt, már januárban látványos építkezéseknek lehetünk szemtanúi. Utánajártunk, milyen munkákat végeznek az újév első heteiben a kivitelezők.

Napról napra közelebb ér a célhoz az elmúlt 150 év legnagyobb közlekedési beruházása Hódmezővásárhelyen. Hamarosan ráfordulunk 2020-ra, ezért összegyűjtöttük, hogy az újév első heteiben tervezetten milyen munkálatokra számíthatnak a városban élők. Természetesen az időjárási körülmények is nagyban befolyásolják a kivitelezőket.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint januárban a Népkertben vágányépítést és megállóhely peron kialakítást végeznek a szakemberek, míg a Tóalj és a Szent Antal utca között vágányépítésre és útépítésre, valamint a Kossuth téri peron és megállóhely építésére kerül sor.

Cseri Tamás: ha megépül a Tram-Train, Vásárhely és Szeged között végre nem lesz távolság [x] 1

Az Andrássy út jobb oldalán, a Szent Antal utcától a Bocskai utcáig a még hiányzó járdákat építik majd, valamint a Battyhány utca-Emlékpont közötti parkolókat alakítják ki.

Ezzel párhuzamosan a tervek szerint elkezdődnek a Nagyállomás területén a Kakasszéki csatorna védelembe helyezésének munkálatai is.

Cseri Tamás: ha megépül a Tram-Train, Vásárhely és Szeged között végre nem lesz távolság [x]