Mester János újabb szegénységi bizonyítványa: „emberi véglénynek nevezett szövethalmaz” 2

A Szegedről importált vásárhelyi képviselő Facebook-profilján Lakatos Péter bíró Márki-Zay Péterrel szemben hozott pénteki ítéletét kommentálta nem éppen értelmiségi stílusban. „Emberi véglénynek nevezett szövethalmaz”-ról ír, kinek „örökre el kell tűnnie a Földről”.

Nem kizárt, hogy a képviselő, doktor Facebookját feltörték és más írt a nevében, mert ilyen hangnemű és színvonalú kommentet Vásárhelyen politikus még nem tett – ezt a Vásárhely24 írta november 8-án annak kapcsán, hogy egy förtelmes mocskolódó hozzászólás jelent meg a közösségi médiában Mester János önkormányzati képviselő nevében. Mint ismeretes, Szegeden élő orvos Márki-Zay Péter polgármester csapatának színeiben szerzett képviselői mandátumot Vásárhelyen, így most a Belváros közösségéért (is) felel…

„Mit vártunk ettől a fidesstől, Csürhe, rosszindulatú férgek gyülevész hordája. Elmeroggyantásban szenvednek, mert azt sem tudják mit mikor szavztak le… Kőbunkó barmok. Mit szól ehhez a főköbunkó?” – állt a később törölt, helyesírási szempontból és tartalmilag is egyes alá színvonalú kommentben.

Mester János – vagy ha nem vigyáz kellőképpen a profiljára, akkor valaki az ő nevében – most újabb embertelenül durva megnyilvánulásra ragadtatta magát a Facebookon. Tette ezt (moderálatlanul) Márki-Zay Péter feleségének oldalán, az alatt a Márki-Zayné által megosztott videó alatt, melyben a  vásárhelyi polgármester pénteki pervesztését követően a „hülye” szót is megengedte magának az ítéletet és az ítélkezőt minősítve. Mester János doktor „úr” profilja sem kímélte a bírót, beleszállt jó alaposan, nem középiskolás fokon, és egyáltalán nem önkormányzati képviselőhöz, értelmiségihez, úriemberhez méltóan:

„Nem írom ide amit gondolok. Abból 10millas perem lenne. Az biztos hogy ezen emberi véglénynek nevezett szovethalmazoknak örökre el kell tunnie a Földről is.

Mester János újabb szegénységi bizonyítványa: „emberi véglénynek nevezett szövethalmaz”

Ez a stílus hát maga az ember? Így gondolkodtok ti? Ha ilyen borzasztó példával járnak elöl a képviselők, az értelmiségiek Vásárhelyen, akkor tényleg nehéz lesz begyógyítani a netes mocskolódósok ütötte sebeket…