Automatikus vázlat 708

Jávor Benedek bukott párbeszédes EP-képviselő januártól Karácsony Gergely főpolgármester meghosszabbított kezeként fog funcionálni Brüsszelben, amiért havi közel egymillió forintos, közpénzből kapott fizetést kap majd.

Hogy mire számíthatunk Jávor Bendektől, arról sokat elárul, hogy az újdonsült irodavezető elmondta a Magyar Nemzetnek, hogy Frans Timmermans, Soros György legfőbb brüsszeli szövetségese lesz a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat egyik legfontosabb brüsszeli partnere. A cél pedig nem más, mint a kormány megkerülésével uniós pénzhez jutni, saját politikai céljaik érdekében. Frans Timmermans ebben partnernek látszik és a bosszú is hajthatja Soros legfőbb brüsszeli szövetségesét, hiszen a magyar miniszterelnök és a V4-ek hathatós közbenjárásának köszönhető, hogy Timmermans végül nem lett az Európai Bizottság elnöke.

Jávor nem rejtette véka alá céljait, hiszen elárulta a Magyar Nemzetnek, hogy el akarja érni, hogy a (balliberális) önkormányzatok számára közvetlenül megszerezhetők legyenek az uniós támogatások, amelyben komoly támaszt remél Soros legfőbb brüsszeli szövetségesének számító Frans Timmermans-tól.

Jávor a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a jogállamisági vita Brüsszel és a magyar kormány disputája, de amennyiben irodavezetői minőségében erről kérdeznék a különböző fórumokon, nem rejtené véka alá a nemzeti kormánnyal szemben közismerten kritikus véleményét.

Hogy Jávorral kapcsolatban mire számíthatunk, azt pontosan jól tudhatjuk, hiszen korábban EP-képviselőként már bizonyította, hogy mit is jelent neki hazánk képviselete az Európai Parlamentben, hiszen minden adandó alkalommal támadta Magyarországot, és megszavazott minden, hazánkat bíráló, elítélő dokumentumot. így például a hazug Sargentini-jelentést is.

Jávor irodavezetői tevékenységét közpénzből finanszírozzák – szavai szerint 900 ezer forint lesz a bruttó fizetése –, ám ennek a nemzeti érdek szempontjából tekintett hasznossága azért is megkérdőjelezhető, mert megbízatása szerint Jávornak az unió Régiók Bizottságánál kell lobbiznia, ám a testület nem köteles figyelembe venni a delegátusok véleményét. Így erősen kérdéses, megtérül-e valaha az a pénz, amit Karácsony a párttársára és irodájára költ, írja a Magyar Nemzet. (A fizetésen felül hasonló pozíciókban jár költségtérítés és napidíj is, ami feltehetően a 900 ezer fontnál nagyobb összeg.)

Pozíciója a lap szerint lehetőséget teremt arra, hogy a magyar kormány lejáratásán dolgozzon. Jávor azt is elismerte, hogy lakossági képviselettel nem foglalkoznak. Mint mondta, az „egyéni problémák kezelésére” nem lenne kapacitásuk, mivel mindössze két asszisztens segíti majd a tevékenységében. Az egykori LMP-s honatya arra is kitért, hogy a főváros mellett a többségében balliberális vezetésű kerületekkel próbálnak kialakítani „jó együttműködést”. Ennek részeként – folytatta – a különböző uniós pályázatok kiírásáról tájékoztatnák a polgármestereket, akiket így pénzhez, valamint hasznos információkhoz juttatnának az uniós jogalkotással kapcsolatban.

Facebook-on lelkendezett Timmermans kijelentését követően

Mindenesetre az biztos, hogy Jávor komolyan veszi a szövetséget Timmermans-al, amelyre az is utal a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozaton túl, hogy Jávor azon lelkendezett néhány napja Facebook oldalán, hogy Timmermans a városok vezető szerepéről beszélt a zöld stratégia kapcsán a Népszavának adott interjújában.

Timmermans itt elmondta, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy városok pályázzanak külön uniós forrásokra közvetlenül. Bár ennek nincs realitása, mindenesetre Jávor annyira megörült, hogy azt írta:

“Szemmel láthatólag egy irányba gondolkozik a négy visegrádi főváros vezetése, és Frans Timmermans, a Bizottság Zöld Megállapodásért felelős alelnöke!”

A helyzet tehát egyértelmű, Karácsonyék a kormány megkerüléséért lobbiznak majd Brüsszelben, és ennek a projektnek lesz fontos összekötője az EP-képviselőként csúnyán megbukott Jávor Benedek.

Timmermans bosszúra készülhet

Timmermans szakmai “segítsége” hazánkkal kapcsolatban szintén megkérdőjelezhető, hiszen már évekkel ezelőtt is többször kiállt a Magyarország elleni 7-es cikkely szerinti eljárás mellett, és a Soros-Sargentini-jelentés során is bírálta Magyarországot, illetve annak elfogadására buzdított.

Ráadásul Timmermans valószínűleg bosszúra is készül a magyar kormány ellen, hiszen Soros embere az Európai Bizottság elnöke szeretett volna lenni és a magyar kormány és a V4-ek hathatós közbenjárásának köszönhető, hogy végül nem ülhetett be a EU kormányfői székébe.

Akik többek között azért sem támogatták Timmermanst, mert vállaltan Soros barátja. Ezt ő maga mondta el.

Havonta egyezetet Sorossal

Frans Timmermans-ról, Karácsonyék legújabb szövetségeséről érdemes megemlíteni, hogy a korábbi ciklusban ő volt az a biztos, aki legtöbbször találkozott és folytatott egyeztetést Soros Györggyel az Európai Bizottság tagjai közül.

Így kijelenthető, hogy Timmermans jó eséllyel Soros érdekeit képviselte és verte keresztül a gyengekezű, isiászos Juncker-bizottságon.  Az Origo írta meg elsőként, hogy Timmermans és Soros legutóbb november közepén találkozott személyesen Brüsszelben, de korábban szeptember végén, New York-ban is összefutottak az ENSZ Közgyűlésen is.

Ha ez nem lenne elég bizonyíték, hogy a holland biztos, Soros érdekeinek brüsszeli képviselője, azt tovább erősíti az alábbi idézet, ahogy Timmermans beszél a spekulánsról:

„Semmi kétségem afelől, hogy őszintén és igazán elkötelezett a szabadság, a demokrácia és a polgárainak egyenlő jogokat biztosító nyílt társadalom mellett. Ezt az elkötelezettséget magam is osztottam szakmai pályafutásom során, és az utolsó leheletemig ragaszkodni fogok hozzá”

Timmermans Soros embere

Timmermansról Orbán Viktor miniszterelnök is számtalanszor elmondta a véleményét: Timmermans, a bevándorláspártiak fő erejének” korábbi választási csúcsjelöltje köztudomásúlag Soros György embere.