Migránsok csaptak össze Boszniában, a rendőrökre is rátámadtak

Elegük lett a migránserőszakból – ezt az M1-nek nyilatkozták többen is az elmúlt hetekben Németországban. Egy férfi, akinek a lányát egy bevándorló zaklatta, például teleragasztott egy ötméteres kötelet olyan cikkekkel, amelyek a bevándorlók által elkövetett erőszakról szólnak. Egy nő pedig megmutatta azt a pisztolyt, amit önvédelemből hord magánál évek óta. Legutóbb 2018-ban készült hivatalos német statisztika. Akkor kiderült, hogy a bűncselekmények 92 százalékát fiatal bevándorlók követik el – közölte az M1 híradója.

„Tizenhárom éves voltam. Megállt mellettem egy teherautó, a benne ülő migráns mutogatni és piszkálni kezdte a nemi szervét. Elszaladtam” – mondta az M1-nek név nélkül egy németországi lány, aki most is fél, ezért  nem vállalta az arcát.

Apja kampányt is indított a bevándorlók zaklatásai ellen. A férfi egy ötméteres zsinórra fűzte fel azokat a cikkeket, amelyek az áldozatokról szólnak. Ő maga 3500-nál is több hasonló bűntényről szóló hírt gyűjtött össze másfél év alatt.

„Az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor a lányomat is bántották. Ezeket az eseteket el akarják tussolni Németországban, ezért elhatároztam, hogy összegyűjtöm az ilyen esetekről szóló cikkeket és fotókat. Ezzel tiltakozom” – mondta Robert Vogelmann.

Egy landaui asszony a riasztópisztolyát évek óta magánál tartja. Tanárként az ellen tiltakozott, hogy a bevándorlókat iskolai tornatermekben szállásolták el. Azóta sokan lenácizták és megfenyegették. Olyan is volt, hogy rátörtek az otthonában.

„Éjszaka becsöngettek. Egy agresszív férfi kiabált, sértegetett, lenácizott és fenyegetett. Azt mondta, tudja, hol tanítok, ne merjek többet odamenni, mert megöl” – mondta az M1-nek Myriam Kern.

A nő azt állítja: a rendőrök egymás között elismerik, hogy rengetegen bírálják a német kormány bevándorláspolitikáját, de hivatalos statisztikát egyáltalán nem készíthetnek arról, hány bűncselekményt követnek el a migrációs hátterű emberek.

Németországban a migrációs válság kirobbanása óta egyre több az olyan zaklatás és a bűncselekmény, amelyeknek elkövetői migrációs hátterűek. A kölni szilveszter volt az első, amikor felfigyelt ezekre a sajtó. 2015 szilveszter éjjelén több száz nőt fogdostak, zaklattak és volt, akit megerőszakoltak. A nők állítása szerint bevándorlók voltak az elkövetők.

Kandelben halálra késelte a barátnőjét egy 15 éves afgán migráns. Az eset miatt az elkövető nyolc és fél évet kapott.

A legutóbbi eset pedig most hétvégén történt. Augsburgban, ahol bevándorló hátterű fiatalok vertek halálra egy német tűzoltót.

Tanulmány a migránsbűnözésről címmel közölt cikket a Die Welt, még 2018-ban. Egy grafikont is közzétettek, amin látszik, hogy 2014 után megugrott a bűncselekmények száma. Ez volt az egyik utolsó hivatalos összesítés a németországi migránsbűnözésről.

A tanulmány akkor azt írta, hogy az azonosított bűncselekmények 92 százalékát bevándorlók követték el Németországban.

Forrás: hirado.hu
Fotó: Illusztráció