Benkő Zsolt: Szikáncsi betegnek segítünk!

Batidán tartott képviselői fogadóórát Benkő Zsolt. Az önkormányzati képviselő a Rádió 7-nek elmondta, hogy a batidai Vágotthalom utca portalanítását kérték az ott lakók, ugyanis ez az utcaszakasz még nem betonos. Hozzátette, több helyen nincs a településen közvilágítás, ennek megoldását is kérték a Batidán élők.

Közlése szerint sok panasz érkezett a korábbi olvasóköri épület állapotára, ahol a cserépkályhát is helyre kellene állítani, most nincs fűtés az olvasókörben, így nem lehet télen közösségi rendezvényeket tartani. A többi között a településre vezető kerékpárút hóeltakarítását is előre kérték a batidaiak a vásárhelyi önkormányzattól a körzet képviselőjén keresztül.

Benkő Zsolt erről részletesen így beszélt: „A Batidai Olvasókör épületében, amely önkormányzati tulajdonban van, az utóbbi időszakban olyan szinten tönkre ment a kémény, illetve a cserépkályha, hogy sajnos nem alkalmas a fűtésre, veszélyesnek nyilvánították. Úgy tudom, hogy az olvasókör vezetősége még október végén, az önkormányzati választások után jelezte az igényét a városvezetésnek ennek a kéménynek az újrarakására, illetve a kályha felújítására, de ez sajnos ez idáig még nem történt meg, így a téli időszakban nem tudnak semmiféle közösségi rendezvényt tartani, mert nem tudják fűteni a helyiséget.”

Forrás: radio7.hu
Fotó: Archív