25 éves a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

A boldogsághoz vezető utat kutatják, és egyben jótékonykodnak is a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Női Vezetői Klub idei évzáró eseményén, ahová minden érdeklőt – köztük az urakat is – várnak.

December 6-án 16 órától Podani Krisztina, okleveles pszichológus, a Könnyekből Mosoly Pszichológia pszichológusa tart előadást “Boldogság gyakorlatok: a kiegyensúlyozott hétköznapok pszichológiája” címmel. A szakember előadásában bemutatja a boldogság megközelítéseit, kitér arra, hogy a boldogság egy tanulható jelenség, és azokkal a stratégiákkal is megismerkedhetnek a résztvevők, amelyek segítségével tudatosan tehetünk a boldogságunkért.

A rendezvényen való részvétel támogatói jegy (minimális összege 1000 Ft) megvásárlásával lehetséges, melyet a helyszínen gyűjtenek, és amivel idén a szegedi Vedres Utcai Óvodát támogatják. Októberben az intézmény kerítését festették ki, most pedig a mindennapi munkához, játékhoz szükséges eszközök beszerzése a céluk. Az óvoda kérésének megfelelően a többi között plédekkel, függönyökkel, írószerekkel, játékokkal és élménypedagógiai foglalkozásokkal szeretnének segíteni. Aki szívesen csatlakozna az akcióhoz, akár pénzbeli, akár tárgyi felajánlással, keresse a kamarát a noiklub@csmkik.hu címen, vagy a 62/554-253-as telefonszámon.

Időpont: 2019. december 6. péntek 16 óra (15:40-16:00)

Helyszín: CSMKIK Székház (Szeged, Párizsi krt. 8-12.)

Fotó: illusztráció