Sok bank kínál majd babaváró hitelt

Népszerű a babaváró támogatás a megyében – írja a Délmagyarország. A lap arról tájékoztat, hogy a támogatást már 3000-nél is többen kérték Csongrádban, míg a jelzáloghitel-tartozásuk csökkentését több mint 800-an kezdeményezték.

A lap utánajárt, hogy Csongrád me­­­­gyében mekkora érdeklődésnek örvend a babaváró támogatás, a csokhoz kapcsolódó kedvezményes hitel és a jelzáloghitelek részleges kiváltása. Ezek mind nyár óta kérhetők. A Csongrád Megyei Kormányhivatal legfrissebb adatai szerint babaváró támogatás miatt eddig 3857 személy nyújtott be jogviszonyigazolásra vonatkozó kérelmet megyénkben, míg a csokkiterjesztés miatti hitelfelvételhez 1635-en adtak be kérelmet.

Az igazolásokat a kormányhivatal adja

A babaváró támogatás és az otthonteremtési támogatás ügyintézése ugyan a pénzin­tézeteknél indul, ám a hitel el­­bírálásához a biztosítási jog­­viszony igazolása szükséges, amit minden esetben a kormányhivatal családtámogatási és társadalombiztosítá­­si főosztálya állít ki, ezt a főosztály ügyfélszolgálatán és a kormányablakokban lehet igényelni.

A támogatás megítéléséről szóló döntés, illetve a szerződések megkötése viszont már a pénzintézetek feladata. A kormányhi­­vatal tájékoztatásából kiderült, a kérelmekhez kiadott egészségbiztosítási igazolások szá­­mából nem lehet a szerződésekre vonatkozóan megállapítást tenni. Csak azt a következtetést lehet levonni, hogy a támogatási formák iránt nagy az érdeklődés. Ebből következően tehát egyelőre nem tudni, hogy pontosan hányan kaptak ed­­dig támogatást Csongrádban.

A hitelük is csökken a jogosultaknak

Kiderült, a jelzáloghitel csökkentésére vonatkozó határoza­tot már a hivatal Családtámogatási Osztálya állítja ki, itt kezdeményezhető az eljárás. Ebben az ügyben eddig 887-en adtak be kérelmet Csongrád megyében.

Januártól tovább bővül a le­hetőségek sora, ugyanis érkezik a nagyszülői gyed, ami át­­lagfizetés esetén 208 ezer forint havi támogatást jelent, valamint szintén 2020-tól nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük a négy- vagy többgyermekes anyáknak.

Forrás: delmagyar.hu
Fotó: Illusztráció