Több mint 50 magyar sportoló már biztos olimpiai résztvevő 2020-ban

Ötvennégyre nőtt a magyar kvóták száma a jövő évi tokiói olimpiára azzal, hogy szerdán kiderült, Magyarország egy kerékpárost indíthat a férfiak mezőnyversenyében.

A nemzetközi kerékpáros-szövetség (UCI) által közzétett rangsorban Magyarország a 40. helyen zárt 959 ponttal, így egy kvótát szerzett.

Úszásban az A szint nem jelent feltétlenül ötkarikás szereplést, mivel egy országból számonként maximum két sportoló szerepelhet.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke többször elmondta, hogy a 2016-os riói 160-as magyar sportolói létszámmal elégedett lenne a 2020-as olimpián is. A MOB 140-180 fős csapattal számol.

MAGYAR KVÓTÁSOK, ILLETVE OLIMPIAI SZINTESEK

ATLÉTIKA (5)

Gyurátz Réka (kalapácsvetés)

Halász Bence (kalapácsvetés)

Krizsán Xénia (hétpróba)

Márton Anita (súlylökés)

Kácser Zita (3000 m akadály)

BIRKÓZÁS (4)

Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 77 kg)

Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 87 kg)

Muszukajev Iszmail (szabadfogás 65 kg)

Sastin Marianna (62 kg)

KAJAK-KENU (13)

5 férfi kajakos

6 női kajakos

2 női kenus

KERÉKPÁR (1)

férfi mezőnyverseny

ÖTTUSA (2)

Demeter Bence

Kovács Sarolta

SPORTLÖVÉSZET (3)

Major Veronika (pisztoly)

Mészáros Eszter (légpuska)

Péni István (puska)

TORNA

1 női versenyző (Kovács Zsófia vagy Schermann Bianka)

ÚSZÁS (21)

– nyíltvízi:

Rasovszky Kristóf (10 km)

– medencés:

Olimpiai kvalifikációs idővel, azaz A-szinttel rendelkezők:

Békési Eszter (200 m mell), Bernek Péter (400 m vegyes, 200 m vegyes), Biczó Bence (200 m pillangó), Burián Katalin (200 m hát), Cseh László (200 m vegyes, 200 m pillangó), Gyurta Gergely (400 m vegyes), Hosszú Katinka (400 m vegyes, 200 m vegyes, 200 m pillangó, 200 m hát), Jakabos Zsuzsanna (200 m pillangó), Kalmár Ákos (1500 m gyors), Kapás Boglárka (1500 m gyors, 400 m gyors, 200 m pillangó), Kenderesi Tamás (200 m pillangó), Késely Ajna (1500 m gyors, 800 m gyors, 400 m gyors), Kozma Dominik (200 m gyors), Lobanovszkij Maxim (50 m gyors), Milák Kristóf (200 m gyors, 200 m pillangó), Németh Nándor (100 m gyors), Szilágyi Liliána (200 m pillangó), Telegdy Ádám (200 m hát), Verrasztó Dávid (400 m vegyes), Zombori Gábor (400 m gyors), 4×100 méteres férfi gyorsváltó, 4×100 méteres vegyes vegyesváltó, 4×200 méteres női gyorsváltó, 4×100 méteres férfi vegyesváltó

VITORLÁZÁS (4)

Berecz Zsombor (Finndingi)

Érdi Mária (Laser Radial)

Vadnai Benjámin (Laser Standard)

Cholnoky Sára (szörf)