Két újoncot is avatott a HLKC a hétvégén

Szombaton a Szeghalom ellen játszott bajnoki meccset a Hódmezővásárhelyi LKC NB II-es felnőtt csapata. A meccset magabiztosan, 44-22-re nyerték a vásárhelyiek, az együttesben pedig két sajátnevelésű fiatal is szerepet kapott – írja a radio7.hu.

Bugnó Gréta és Petróczi Sára is először bizonyíthatott a felnőttek között. Dankó Ervin vezetőedző a Rádió 7-nek elmondta, hogy az egyesületnél fontosnak tartják, hogy az utánpótlásban játszó tehetségek a felnőttek között is szerepet kapjanak, ráadásul a két játékos ügyesen vette ki a részét a sikerből.

„Szerintem jól mutatkoztak be. Nyilvánvaló, hogy rettentő módon izgultak, azt nehezen vetkőzték le, de azt is hozzá kell tenni, hogy nem is akasztották a játékunkat, inkább hozzátettek. Sajnos mindkettőjüknek elmaradt az első felnőtt gólja, habár mindkettőjüknek lett volna esélyük rá. Lehet, hogy jobb is, hogy így történt, hiszen így a helyüket is tudják, de azt is látják, hogy ha hajtanak, küzdenek, akkor igenis helyet követelhetnek maguknak a csapatban” – fogalmazott a tréner.

Fotó: HLKC